A Házasság hete 2016 programsorozathoz csatlakozva a Mátyusföldi Nagycsaládos Egyesület, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, valamint a Családlánc felvidéki tagszervezetei számára programzáró rendezvényt tart február 21-én, Komáromban Zarándoklat a családokért címmel, a Katolikus Plébánia épületében. A részletekről Körtvélyesi Piroska, a Komáromi Protestáns Nőegylet elnöke tájékoztatta hírportálunk olvasóit:

Rendezvényünk délelőtt 11 órakor szentmisével kezdődik a Szent András templomban. Itt Elek László esperes és Rácz Jolán református lelkész hirdet igét, majd a mise végén köszönteni fogják a jubiláló házaspárokat. Az ünnepi megnyitóra 13 órakor kerül sor. 13 óra 45 perctől előadást hallhatnak a résztvevők – a szónok Uzsalyiné Pécsi Rita PhD neveléskutató lesz. A délután folyamán Puss Sándor SJ, jezsuita szerzetes beszél A család könyvéről. A rendezvény a tagszervezetek családjainak a közreműködésével összeállított kultúrműsorral fog zárulni. A műsor idején a házaspárok gyermekei számára kézműves programot és közösségi játékokat biztosítanak a szervezők.

A rendezvényt vendégek is megtisztelik jelenlétükkel, így például Bauer Edit egykori európai parlamenti képviselő, Csallóközi Zoltán,  Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes főtanácsadója, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének képviseletében pedig Csuzdi József és Unger Gyula érkezik Komáromba, és jelen lesznek a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládos Egyesület, a pécsi és a mosonmagyaróvári nagycsaládosok szervezetének elnökei és tagjai is – tájékoztatott Körtvélyesi Piroska, a komáromi Protestáns Nőegylet elnöke.

Batta György, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”59435,59347,59307,59255,59198″}