A Márton Áron Szakkollégium állásbörzét és szakmai vitanapot szervez április elsején Budapesten, a Balassi Intézet Somlói úti központi épületében. Érdeklődésünkre Hógenburg Tamás, az intézmény igazgatója elmondta:,,Évek óta tapasztaljuk, hogy a Magyarországon tanuló határon túli fiatalok egy jelentős része a tanulmányai befejeztével nem tér haza szülőföldjére, hanem az anyaországban, vagy Nyugat-Európában vállal munkát.” Úgy fogalmazott – ,,A szívük haza húz, bennük él a szülőföld szeretete, de a lehetőségek ismerete híján nem tervezik a visszatérést.” 

Az állásbörze és szakmai vitanap nem minden előzmény nélküli, hiszen a Márton Áron Szakkollégium – amely 1991-ben alakult és 1999 óta szakkollégium – eddig is feladatának tekintette, hogy ösztönözze és elősegítse az ott lakó határon túli hallgatók hazatérését. Ennek a szellemiségnek a jegyében működik az intézmény kutatói és tehetséggondozó szakkollégiuma is, az előbbi a Sapientia Egyetemmel partnerségben, melynek célja, hogy a hallgató azt a területet kutassa, ami otthon is hasznosítható, és a saját régiójában is alakítson ki szakmai kapcsolatokat, míg az utóbbi, a tehetséggondozói szakkollégiummal pedig lehetősége adódik, hogy akár otthon, az egykori középiskolájában tartson előadásokat.

Hógenburg Tamás igazgató az április elsejei rendezvény céljáról úgy fogalmazott:,,A képzett fiatalok általában nem tudnak az otthoni lehetőségekről, ezért úgy gondoltuk, hogy hozzuk össze a határon túli cégeket a fiatalokkal, a keresletet a kínálattal.”

A szakmai nap mottója:”Vállalj munkát, vállalkozz szülőföldön!”, melynek keretében az érdeklődők tájékoztatót hallhatnak Dr. Grezsa István kormánybiztostól az aktuális gazdaságélénkítő programokról, továbbá Kohus Zsolttól, a Magyar Doktoranduszok Országos Szövetségének koordinátorától a diplomahonosítás a szülőföldi munkavállalás folyamatában témakörről. A Balassi Intézet központi épületének aulájában regionális tereket hoznak létre, ahol lehetőség lesz párbeszédre a szülőföldi régiók munkaerőpiaci foglalkoztatási szakembereivel, vállalkozóival, és kapcsolatfelvételre a cégekkel, vállalkozásokkal. A délutáni órákban lebonyolításra kerül egy olyan kerekasztal beszélgetés is, melynek keretében az érdeklődők értékes információkat tudhatnak meg a szülőföldi regionális gazdasági szféra szakembereitől, és meghallgathatnak hazai sikeres fiatal vállalkozókat, akik beszámolnak sikereikről, lehetőségekről és az esetleges buktatókról.

Az állásbörze és szakmai vitanap első ízben kerül megrendezésre, és bár a szervezők hagyományteremtő szándékkal indították el a kezdeményezést, de a jövőbeni folytatás azon is múlik, hogy mekkora lesz az érdeklődés a hallgatók, leendő munkavállalók részéről.

LB, Felvidék.ma