Új multifunkciós műfüves pálya épül Zselízen – tájékoztatott Csenger Tibor Nyitra megyei képviselő.

A megye és a város között még korábban lezajlott egy területcsere, melynek értelmében a város tulajdonába került át a sportcsarnok, így elkezdődhettek annak felújítási munkálatai. Az objektumért cserébe a megye egy építkezési területet kapott a szlovák alapiskola mögötti futballpálya melletti részen, ahol egy multifunkciós műfüves pályát kívánnak építeni. A sportpályát elsősorban a két gimnázium diákjai használhatnak majd, hiszen amióta használhatatlanná vált a nagy tornaterem, azóta gyakorlatilag nincs hol tornázniuk a gimnazistáknak. A létesítményt azonban az ígéretek szerint más intézmények és civil szervezetek is igénybe vehetik majd.

„A szlovák iskolához tartózó műfüves pálya az iskola belterületén van, így csak korlátozottan lehet hozzáférni és az állapota is megromlott az utóbbi években. A magyar iskolánál lévő pálya állapota ugyan kifogástalan, de mivel iskolaidő alatt a tanulók használják, tanítás után pedig (amikor nincs ott senki) körülményes az igénybe vétele. Ezért tartottuk fontosnak, hogy bővítsük a zselízi sportolni vágyók lehetőségeit. Ezzel gyakorlatilag a területen egy sportkomplexum jön létre, ahol a futball, a futás, a kosárlabda és más sportágak szerelmesei is kikapcsolódhatnak” – tette hozzá a megyei képviselő.

A kínálat a remények szerint tovább is bővülhet, hiszen a Comenius Gimnázium mellett működő szülői szövetség egy Street Workout pálya építésén munkálkodik, melyre már gyűjtést is szerveztek, de pályázati forrásokat is találtak. Az építkezés elkezdéséhez viszont még hiányzik ezer euró, de Sárai András elnök bizakodó, hogy hamarosan összegyűlik a hiányzó összeg és hódolhatnak szenvedélyüknek a fiatal testépítők.

További jó hír, hogy sok év után a nagy tornaterem is olyan állapotba került, hogy ismét használható legyen. Ugyan a jelenlegi munkálatokkal csak az állapot helyreállítása történt meg, de a város vezetése mindent megtesz annak érdekében, hogy forrásokat találjon egy komplex felújításra. A sok évnyi lezárt állapot után már ez is előrelépésnek tekinthető, hogy újfent igénybe lehet venni azt.

Csonka Ákos, Felvidék.ma