Az Echo Televízió magyar népmesemondó versenyt hirdet három korosztályban. A versenyre várják a felvidéki gyerekek jelentkezését is.

Mint a felhívásban olvasható: Olyan gyerekek jelentkezését várják, akik el mernek és el tudnak mondani kívülről egy magyar népmesét, kevesebb, mint három percben. A magyar népmesemondó versenyt három kategóriában, óvoda, 1.-2. osztályos, illetve 3.-4. osztályos korcsoportban hirdették meg.

A jelentkezéshez szükség van a gyerek nevére, életkorára, iskolájának nevére és címére, elérhetőségre, az előadandó mese címére. Emellett a szervezők kérik, hogy a jelentkezéshez csatoljanak videót is, amin a gyermek elmondja a meséjét. Mindegy, milyen eszközzel kerül rögzítésre a videó.

A jelentkező gyerekekhez ellátogat a televízió stábja is, akik felveszik a gyermekek produkcióját. Ezt majd a televízióban láthatják a nézők. Ugyanakkor a facebookra is felkerülnek, ahol szavazhatnak majd a gyerekekre. Korcsoportonként a legtöbb szavazatot kapott öt gyerek bekerül a döntőbe, amelynek helyszíne Budapest lesz.

A győztesek nem csak saját maguknak, de a csoportjuknak, osztályuknak is nyernek majd díjakat – olvasható a közleményben. Mint a szervezők megjegyezték: A jelentkező gyerekek csoportját, osztályát is szeretnénk felkérni, nem csak szurkolásra, de közreműködésére is. Azokhoz a mesékhez kellene rajzolniuk illusztrációt, amellyel osztálytársuk indul. Ezek is bemutatásra kerülnek az adásban.

A videókat FTP-re lehet feltölteni ITT>>>. A felhasználó: nepmese, jelszó: mesemondoverseny.
Kérdéseiket és a jelentkezéseket az alábbi címre várják nepmese@echotv.hu.

Felvidék.ma