A Dunaszerdahelyi járás után most a másik magyar többségű járás választási eredményeit tekintjük át – külön odafigyelve az MKP és a Most-Híd eredményeire.

A Komáromi járásban a 2011-es népszámláláskor a 103 995 lakosból 66 356 (63,8%) magyart és 29 463 (28,33%) szlovákot számláltak. Ebben a járásban négy évvel korábban is több szavazatot szerzett az MKP, mint a Most-Híd. Ez most is így volt, viszont amiatt, hogy nagyon alacsony volt a választási részvétel (49,02% – a csaknem 60 százalékos országos átlaggal szemben) mindkét párt kevesebb szavazatot kapott, mint 2012-ben. Az MKP-voksok száma 2586-tal, a Most-Hídé pedig 2389-cel csökkent.
Az MKP-ra mos16108-an szavaztak (2012-ben: 18694), a Most-Hídra pedig 11558-an (2012: 13947). Az MKP előnye a járásban 4550 szavazat lett.

A Komáromi járás 38 magyarok által is lakott településéből 27 helyen szavaztak többen az MKP-ra, mint a Most-Híd-ra. Fordított eset 11 településen történt.
Annak ellenére, hogy a választópolgárok fele sem élt szavazati jogával, mégis volt öt olyan település, melyekben a választási részvétel meghaladta az országos átlagot, nevezetesen: Búcs, Marcelháza, Dunamocs, Dunaradvány és Szentpéter.
Az MKP szempontjából kimagasló Dunamocs eredménye (5 MKP-szavazat egy Most-Híd voksra), és ott még a választási részvétel is az országos arány felett volt, valamint Kolozsnéma (7,4-szer volt jobb az MKP a Most-Hídnál) és Pat (4,9-szer).

A 38 magyarok által lakott települések konkrét adatai (a járás 41 települése közül 3 hiányzik, Szilasháza-Šrobárová, Újgyalla-Dulovce, Újpuszta-Mudroňovo – ezek nem magyarok által lakott falvak):

  Választó-
polgár
Szavazott Részvétel MKP  %   Most-Híd %
Bajcs 1 053 493 46,81   68 14,19   213 44,46
Bátorkeszi 2 820 1 246 44,18   682 55,35   289 23,45
Bogya 312 157 50,32   92 58,97   41 26,28
Bogyarét 176 99 56,25   70 71,42   20 20,4
Búcs 993 597 60,12   356 60,44   129 21,9
Csallóközaranyos 2 054 840 40,89   459 55,77   231 28,06
Csicsó 1 070 505 47,19   337 67,94   119 23,99
Dunamocs 958 583 60,85   441 77,09   89 15,55
Dunaradvány 599 403 67,27   238 59,94   105 26,44
Ekel 1 223 560 45,78   322 58,43   152 27,58
Füss 587 301 51,27   88 29,93   164 55,78
Gellér 387 179 46,25   118 66,66   42 23,72
Gúta 8 770 3 780 43,1   1930 52,19   971 26,25
Hetény 1 169 690 59,02   364 53,52   219 32,2
Ifjúságfalva 384 197 51,3   52 26,8   65 33,5
Imely 1 690 854 50,53   134 16,04   343 41,07
Izsa 1 352 747 55,25   370 50   138 18,64
Karva 614 322 52,44   182 57,05   82 25,7
Keszegfalva 1 569 654 41,68   289 44,59   206 31,79
Kolozsnéma 426 236 55,39   177 76,62   24 10,38
Komárom 28 695 13 833 48,2   4307 31,62   3352 24,61
Lakszakállas 1 008 462 45,83   295 64,41   117 25,54
Madar 1 107 502 45,34   311 63,08   148 30,02
Marcelháza 3 136 1 415 45,12   700 50,57   454 32,8
Martos 594 319 53,7   208 66,66   56 17,94
Megyercs 950 470 49,47   151 32,75   199 43,16
Nagykeszi 813 455 55,96   116 25,72   266 58,98
Naszvad 4 153 1 900 45,75   503 27,1   637 34,32
Nemesócsa 2 034 916 45,03   419 46,45   352 39,02
Ógyalla 6 261 3 238 51,71   740 23,28   758 23,85
Pat 457 256 56,01   161 63,88   33 13,09
Perbete 2 430 1 320 54,32   511 39,21   527 40,44
Szentpéter 2 264 1 451 64,09   433 30,77   651 46,26
Szilas 424 253 59,66   126 50,4   100 40
Tany 659 337 51,13   183 55,79   85 25,91
Vágfüzes 456 215 47,14   106 50,47   83 39,52
Virt 231 133 57,57   62 46,96   30 22,72
Zsemlékes 131 91 69,46   3 3,37   11 12,35

Oriskó Norbert, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”59930,59890,59979″}