Talán kevesen tudják, de Dunaszerdahelyen a Strongman Clubnak köszönhetően az erősemberek sportága is hódít, a versenyzők több nemzetközi megmérettetésen is képviselték az országot, legtöbbször sikeres eredménnyel. Az erős emberek világáról a dunaszerdahelyi Fehér Mátyást kérdeztük.

Mit lehet tudni a Strongman Clubról?

A dunaszerdahelyi Strongman Club 2011-ben alakult, elsősorban erősember-versenyek és -bemutatók rendezésével foglalkozik, de természetesen a fiatal tehetségek felkutatásában, az erősember-sport népszerűsítésében is szerepet vállal. A club tagjai személyi edzést is vállalnak, akik az edzésben és a helyes táplálkozásban megfelelő és szakképzett segítséget nyújtanak.

Miért pont az erősember sportágat választotta?

Mint általában az összes fiatalnál, kezdetben nálam is foci volt az első. Konditerembe már korábban is jártam, s ahogy egyre gyarapodott rajtam az izom, úgy vált nehezebbé a labdakergetés, így hát abbahagytam a futballt. 2007 tavaszán, nagyjából húszéves koromban Zsemlye László barátommal együtt kezdtem el az effajta erőedzéseket. Nagyabonyban, Márk Andráshoz jártam edzésekre, aki a dunaszerdahelyi Strongman Club elnöke.

Hogy készülnek, illetve edzenek a versenyekre?

Itt nemcsak az erő a lényeg, ugyanis vannak olyan versenyszámok, mint például a koffercipelés vagy a kerékforgatás, ahol nagy szükség van a dinamikára és a kondícióra. Ha ez hiányzik, akkor pár megtett méter vagy fordítás után már a levegőért kapkodnánk. Ez kimerültséghez, rosszabb esetben rosszulléthez is vezethet. Úgyhogy ha valaki azt gondolja, hogy az erősemberek csak egy helyben erősek, akkor az nagyon téved. Bizony mi is edzünk kondícióra akár futással vagy biciklizéssel. Manapság több helyre is járok edzeni, egyrészt konditerembe, emellett pedig Kisudvarnokba, ahol Antal Imre barátomnak van egy speciális segédeszközökkel felszerelt terme a kultúrházban. Legújabban a klub által bérelt és berendezett hangárunkba járok, ahol szintén ezekkel a speciális eszközökkel edzek.  De az ilyen nehéz tárgyakkal, mint a kőgolyó, a vaskoffer, a farönk vagy a traktorkerék csak heti egyszer vagy kétszer gyakorlatozok, az edzés nagy részét a konditermi gyakorlatok alkotják. Az edzések időpontját mindig a munkámhoz kell igazítanom.

Milyen a sportág támogatása?

A felkészítő termünket sajnos támogatás nélkül, önerőből tartjuk fent, ugyanis ebben az országban még nem túl elismert ez a sportág, pedig köztünk is akad világ- és Európa-bajnok, szlovák és magyar bajnok vagy akár csúcstartók is. Külföldi versenyeken mi is a szlovák zászlóval vonulunk be, nekünk is a szlovák himnuszt játsszák, de sajnos mégsem tartozunk az állam vagy mások által támogatott sportolók közé. A klub világ- és Európa-bajnokai közé tartoznak Puzsér Péter, aki többször volt Szlovákia legerősebb embere, részt vett még a Strongman Champions League versenyein is. De itt van még erőemelő és erősember bajnokunk, Nagy Dávid is, akivel a 2015-ös HSMA magyar bajnokai lettünk Kislődön. Jómagam a magyar bajnoki cím megszerzése után Berecz Frigyes barátommal indultam 2015 szeptemberében a Madridban megrendezett Arnold Classic Europe keretein belül a Scitec European Strongest Team Challenge 2015 döntőjében, amivel sporttörténelmet írtunk, ugyanis Szlovákiából még sosem versenyzett erősember az Arnold Classicon. Ide eredetileg Nagy Dávid társammal mentem volna, de ő sajnos mellizom-szakadás miatt kényszerpihenőre került.

A traktorkerék abroncsa nem csak menetirányban foroghat
A traktorkerék abroncsa nem csak menetirányban foroghat

Az edzéseken és a versenyeken komoly terhelést kap a test. Hogyan próbálják óvni?

Ez így van, komoly terhelést kapunk. Sajnos nekem is volt már egy komoly térdsérülésem, ami miatt két évet kellett kihagynom. A műtétet négy hónapos lábadozás követte, utána még másfél évig nem versenyezhettem. Nagyon kemény időszak volt, csak szurkolóként vettem részt a viadalokon. A mentális küzdelem tovább tartott, mint a fizikai. Még akkor sem mertem teljes erővel terhelni a műtött lábamat, amikor már megtehettem volna, mert féltem az újabb sérüléstől. Volt emellett még egy kisebb sérülésem is, elszakadt a combhajlító izmom. Fél évig minden edzést mellőznöm kellett. Ami a test megóvását illeti, minden edzés alkalmával és a nap folyamán többször proteinturmixot, ízületvédő táplálékkiegészítőket szedek. Az izmaim regenerálódására magnéziumot, emellett szükség van a különböző glutaminok és aminosavak bevitelére is. Ezek a kiegészítők ugyanúgy ott vannak a konyhánkban, mint a só meg a bors.

Gondolom főállásban dolgozik. Hogy néz ki egy nap illetve hét, amikor a munka mellett készül?

Én rendőrként dolgozom, 2007 októberétől teljesítek szolgálatot a dunaszerdahelyi rendőrkapitányságon. Amikor jelentkeztem az állományba, még csak kezdetben foglalkoztam erősporttal. Szerencsére az azóta eltelt időben sem kellett alkalmaznom túlzott erőfellépést, és remélem, hogy ez így is marad. Ebből kifolyólag alakítom mindig a heti edzéseimet. Amikor csak lehetőségem van rá, megyek edzeni, de a pihenőnapokat is betartom, nehogy túlterheljem az izmokat, ami kimerültséghez vagy sérüléshez vezethet.

Milyen az étrendje? Mi mindet tartalmaz?

A zsírmentes, fehérjedús táplálkozás híve vagyok. Ez ahhoz is kell, hogy minél több izmot tudjak magamra felszedni, ugyanis nem szeretnék megállni a legutóbb mért versenysúlyomnál. A strongmanek mindegyikénél nagyon fontos az energiabevitel. Többször és többet eszünk, mint mások, nálam egy nyolc tojásból készült rántotta a normál adag reggeli. Délelőtt sajnos nem mindig tudok megfelelő ételt készíteni magamnak, ilyenkor jönnek a proteinturmixok, proteinszeletek. Délben szokás szerint ebéd, délután ismét proteinturmix, az esti edzés előtt pedig valami olyan, ami kellő energiát ad a súlyok emelgetéséhez – mondjuk csirkemell. Roston sütve a kedvencem.

Meddig lehet űzni ezt a sportot?

Erre sajnos nehéz választ adni, ugyanis ez mindenkinél individuális. Darázs Ádám Magyarország egyik legismertebb erősembere, és még 40 éves kor felett is versenyszerűen űzi a sportágat. Az 50 éves Őszi Ferenc pedig Szlovákia egyik legeredményesebb erősembere. Én addig szeretnék versenyezni, amíg az egészségem engedi. Nagyon sokat köszönhetek a családomnak és leginkább a menyasszonyomnak, hiszen tudja, hogy komolyan gondolom az erősportot, és ez olykor áldozatokkal jár. Egy edzés akár 2-2,5 óráig is tart, de szerencsére ez nem megy a kapcsolatunk rovására. Támogat, és legnagyobb örömömre együtt járunk a konditerembe, ahol ő is edz, ugyanis pár éve sikerült nála elindítanom a fitneszőrületet.