Manapság sokat olvashatunk arról, mennyire nincs nálunk betartva a kétnyelvűség. Kormányozhatnak liberális, konzervatív, kereszténydemokrata, szocialista, baloldali vagy jobboldali pártok, egyben nagyon megegyeznek: a kétnyelvűséget lehetőleg mellőzni és érvényteleníteni kell.
Hogy miért, azt csak az ördög tudja. Aztán az elnyomottak oldalán indulnak különféle mozgalmak, szerveződések; vannak partizánakciók, nyílt tüntetések, de hiába minden. A rosszindulat, az ellenszenv és a félelem nagyobb úr a háznál. Pedig nem volt ez mindig így! Sem az első köztársaság, sem az Osztrák-Magyar Monarchia idejében. Hogy akkor miért lehetett megannyi területen hivatalosan is érvényesíteni a kétnyelvűséget, s azt miért nem lehet ma, nem tudom, csak sejtem. Sorozatunkban néhány pozitív példát mutatunk be okulásként a múltból.
Vojenská knižka – Katonakönyv
Egy 1923-ban Nyitrán kiállított kétnyelvű katonakönyv is van többek közt a gyűjteményemben. A csehszlovák címer alatt ez olvasható: Vojenská knižka – Katonakönyv. A dokumentumot Tóth János részére adták ki, aki 1893-ban született Kistúron. A falu akkor a Korponai járáshoz, illetve Zólyom megyéhez tartozott. A tartalékos katona 1914-ben vett részt a sorozáson; a lévai illetőségű kerületi hadkiegészítő parancsnokság kötelékébe sorolták őt. Felszerelési állomása a nyitrai 7. számú gyalogezred volt. A magyar nemzetiségű cseléd 1923-ban lépett a II. tartalékos állományba.
Utasítások a katonakönyvben (Fotó: Csáky Károly)
Az említett könyvbe bejegyezték még, „minő háborúban, csatában, közdelemben vett részt“ az illetékes, megsebesült-e valamikor, „vitézségért kapott-e kitüntetést“. Olvasható a katonakönyvben magyarul a részletes utasítás is, melyben szó esik az egyenruha viselésének szabályairól, az alárendeltségről, a jelentkezési kötelezettségekről, a tényleges szolgálattételre való bevonulásról s a tartalékosak gyakorlatairól. A dokumentumban terjedelmes részt találunk a tartózkodási hely változásainak bejegyzése céljából.
Fotó: Csáky Károly
Két saját kezű aláírás is van a könyvecskében: egyik a tulajdonosé, aki magát Tóth Jánosnak írta; a másik Josef Tausch alezredesé, aki a gyakorlatról szóló bejegyzést cseh nyelven dokumentálta. A katonakönyv másik nyelve természetesen a szlovák.
Úgy látszik, a Trianon utáni Csehszlovákiában a kétnyelvűséget illetően megbecsülték a magyar katonafiúkat, s jól jött a hadseregnél a sok-sok délceg magyar honvéd.
