A legfelsőbb szlovákiai jégkorong-bajnokság, a Tipsport Extraliga újonca, a HK Érsekújvár szeptember 9-én szokatlan módon idegenben kezdi el szereplését a Zólyom ellen. Általában a legfelsőbb osztályba jutott csapatok első meccsüket hazai pályán játsszák, de amint azt Miroslav Chudý, a csapat vezetőedzője elmondta, sem az ellenfél, sem a helyszín kiválasztásába nem volt semmilyen beleszólásuk.

Ahogy már korábban megírtuk, Érsekújvárott hokiboom van, hiszen az újjászervezett együttes az elmúlt években mindig egy osztállyal feljebb tudott lépni, sőt tarsolyában van egy MOL-ligás bajnoki aranyérem is.

A szlovákiai Extraliga kezdésére több igazolással is erősítettek, amelyek közül a legnagyobb név a brünni születésű, 15-szörös cseh válogatott Kamil Brabenec szerződtetése, aki éppen Zólyomból érkezett, ám előtte vezéregyénisége volt már a svéd Lulea, illetve a cseh Plzeň és České Budějovice csapatainak, és a tapasztalt támadó kétszer a Tipsport liga kanadai pontozásos egyéni táblázatán is az élen végzett. A legígéretesebb igazolásnak pedig két junior válogatott játékos tűnik, az extraligás tapasztalatokkal is rendelkező kapus Škorvánek, valamint a kemény hátvéd Maier személyében, aki még nincs húszéves, viszont az észak-amerikai alacsonyabb osztályú WHL ligában már 123 meccset tudhat maga mögött.

Az így megerősített újváriak vezetése nem titkolja, hogy már az első meccsükről el szeretnék hozni mind a három pontot, a bajnokságban pedig minimális elvárás, hogy be akarnak kerülni a rájátszás, a play-off csapatai közé.

Az érsekújvári csapat első hazai extraligás meccse a részlegesen megújult városi jégcsarnokban szeptember 11-én lesz, Zsolna csapata ellen. Az egyes hazai mérkőzések belépőjegyei 5 – 7 euróba kerülnek és az alapszakasz összes hazai mérkőzésére érvényes bérletek korlátozott számban még kaphatók.