Miért tértek vissza 1242-ben a mongolok (a magyar szakirodalomban és köznyelvben inkább tatárok) Közép-Európából távoli ázsiai hazájukba? Miért fejezték be váratlanul Magyarország nagy részének elfoglalása után addig felettébb sikeres nyugati hadjáratukat, és hagyták békén a korabeli Nyugat-Európa rendkívül gazdag zsákmányt ígérő városait és falvait – egyebek között ezek azok a kérdések, amelyekre a kutatók már hosszú évek óta keresik a választ.
Biztos támpontok hiányában többféle elmélet forog a köztudatban, és egyértelmű, általában elfogadott magyarázat máig sincs.
Közismert tény, hogy miután Batu kán mintegy 130 ezer harcost számláló hadserege 1242 elején átlépte a befagyott Dunát és felperzselte a nyugati parton lévő településeket, váratlanul otthagyott csapot-papot és visszaindult Mongóliába. Az iskolában azt tanultuk: a hadjárat váratlan befejezésének oka, hogy Mongóliában meghalt Ögödej nagykán, a kánok kánja, és Batu kán a hír vétele után azért fordult vissza, mert nem akart lemaradni az új uralkodó, az új vezér megválasztásáról.
Egy másik, jelenleg kisebbségi vélemény szerint, a hadjárat folytatásától az riasztotta el a mongolokat, hogy nem bírtak bevenni néhány nyugat-magyarországi és dalmáciai erődítményt. Úgy vélték, hogy Nyugaton még erősebbek a várak, ezért nem érdemes tovább harcolni, mert a hadjárat további kimenetele kétséges.
Nicola Di Cosmo, az amerikai Princetoni Egyetem kutatója, valamint Ulf Büntgen, a svájci Erdő, Hó és Vidék-kutató intézet (WSL Kutatóintézet) szakmunkatársa viszont a közelmúltban egy teljesen új elmélettel állt elő.
A Nature kiadói csoport Scientific Reports című tudományos folyóiratában a közelmúltban (idei hatodik szám) közölt közös tanulmányukban azt állítják, hogy a mongolokat nem Ögödej nagykán halálhíre, hanem elsősorban a rossz időjárás késztette a visszafordulásra, mert a hosszan tartó, sűrű és kiadós esőzések, a hidegre fordult időjárás következtében a magyarországi puszták, síkságok járhatatlan, mocsaras területekké változtak, ami nagyon megnehezítette, helyenként lehetetlenné tette a hadak előrehaladását, és nem biztosította a lovaknak szükséges legelőket sem.
Batu kán hadai Európába érkezve 1241 tavasza és 1242 tavasza között feldúlták Magyarországot is, és az akkor mintegy három millióra becsült lakosság legalább 40-50 százalékát pusztították el. Magyar földön csak a megerősített várak, városok egy része maradt meg, mert azokat a mongol könnyűlovasság nem tudta bevenni. IV. Béla magyar király elmenekült.
Nicola di Cosmo és Ulf Büntgen most történelmi feljegyzések és a fák évgyűrűinek elemzése alapján rekonstruálták az időjárás változásait 1230 és 1250 között. Eredményeik szerint az 1238 és 1241 közötti időszakra jellemző meleg és száraz nyarakat 1242-től nyirkos nyarak követték. A heves esőzések a magyar síkságot mocsárrá változtatták, a hadsereg lovait ellátó legelőket pedig gyér termésűvé. Ez jelentősen korlátozhatta a felfegyverzett csapatok hatékonyságát és mozgékonyságát. A fosztogatások és a területek elnéptelenedése ráadásul éhezéshez vezetett, ami szintén abban erősítette meg a tatárokat, hogy elhagyják Magyarországot.
Ez az egyik első olyan esettanulmány, amelyben a környezeti tényezők döntő szerepet kapnak a premodern társadalom vizsgálatában – mondta a témával kapcsolatban Nicola Di Cosmo.
A szakértők szerint a történeti kutatás eddig alábecsülte a klímaváltozás tatárokra gyakorolt hatását. Ezeket a hatásokat csak a természetből származó feljegyzések, tehát a fák évgyűrűi alapján lehet pontosan megítélni. A fák évgyűrűi helyileg és időben pontosan meghatározható klímaadatokkal szolgálnak, éves felbontásban. A most bemutatott tanulmány ezeket az információkat kombinálja a történelmi feljegyzésekkel; ez a fő előnye a mongolokkal, tatárokkal foglalkozó korábbi kutatásokkal szemben.
Büntgen szerint a környezeti tényezők és a történelmi események megfigyelése fontos információkkal szolgál a klíma és az emberi viselkedés összefonódásáról. A tanulmány megmutatta, milyen nagy hatása lehet az apró klímaingadozásoknak és a környezeti tényezők rövid ideig tartó változásának is.
Nicola Di Cosmo és Ulf Büntgen tanulmánya aránylag nagy figyelmet keltett a szakmai körökben és számos európai sajtóorgánum is ismertette tartalmát. Érdemi visszhangról, kritikai-szakmai reagálásról egyelőre nincs hír.
