Kép: tasr

Amint azt közvetlenül az Európai Unióból való kilépés ügyében megtartott múlt heti brit népszavazást követően „beígérte”, a szélsőjobboldali Mi Szlovákiánk – Néppárt elkezdte gyűjteni az aláírásokat a hasonló szlovák referendum megtartása érdekében. Sőt, Kotlebáék egyúttal a NATO-ból is kiléptetnék Szlovákiát.

Az aláírásgyűjtés megkezdését a párt elnöke, Marián Kotleba jelentette be a szlovák törvényhozás épülete előtt megtartott tegnapi tájékoztatóján. Pártja két különálló aláírásgyűjtést indít – egyet az EU-ból, egy másikat pedig a NATO-ból való kilépés érdekében. A pártelnök két külön népszavazást tartana ideálisnak. Szerinte erre azért van szükség, mert sokan vannak, akik a NATO-ból ugyan kilépnének, de az EU-nak nem szeretnének brit módra hátat fordítani. És ugyanez érvényes fordítva is.

Kotleba szerint a népszavazási kezdeményezés nem csak szükséges és legitim, hanem egyúttal egy lehetőség arra a társadalmi vitára, amelyet Szlovákia EU- és NATO-tagságának előnyeiről és hátrányairól kéne lefolytatni. Pártja mindenesetre a szlovák büszkeség és szuverenitás megújulását látja az említett szervezetekből való kilépésben.

Ahhoz azonban, hogy sikerrel járjanak – mármint, hogy egyáltalán szóba kerüljön maga a referendum – legalább 350 ezer aláírást kell összegyűjteniük. Még ennél is nagyobb bökkenő a népszavazási érvényességi küszöb (50 %), amely miatt a szlovákiai népszavazások többsége kudarccal végződött. Ami sikeres volt, az éppen az Unióba való belépésről szólt, még 2003-ban. Akkor több mint 92 százalék volt az igenek aránya.