Fotó: BB

Július 9-10-én tartották meg az idei Gombaszögi Országos Kulturális Ünnepélyt Rozsnyón és a gombaszögi völgyben. A rendezvény fővédnöke Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke volt.

„A konferencián valami elkezdődött, valami megmozdult, és remélhetőleg lesz előrelépés. Reménysugarat látok, hogyan előre mozdulni” – jelentette ki Bárdos Gyula az idei gombaszögi konferencia kimenetelét illetően.

A szombaton megvalósult konferencián a jelenlévők több szempontból elemezték a gombaszögi ünnepség jelenét és jövőjét. Egyrészt helyi, másrészt a Csemadok országos vezetőségének szempontjából, illetve a fiatalok elképzelései alapján, és Kassa megye szempontjából vizsgálták meg a rendezvényt.

Bárdos Gyula (Fotó: BB)
Bárdos Gyula (Fotó: BB)

Szesztay Ádám, kassai főkonzul a gombaszögi rendezvények nemzetstratégiai voltát emelte ki. Többek közt Bárdos Gyula, Köteles László, Görföl Jenő, Szesztay Ádám, Kolár Péter és Orosz Örs is részt vettek a kialakult keretbeszélgetésben. Köteles László, Kassa megyei képviselő a megye szempontjából közelítette meg, és mondta el véleményét a rendezvényről. Szesztay Ádám, kassai főkonzul meglátása szerint nagyon fontos kezdeményezés volt, hogy az idei „kettős Gombaszög” előtt a két esemény szervezői találkoztak és beszéltek Gombaszög jövőjéről.

Fotó: BB
Fotó: BB

„A jövő évi rendezvényt már főpróbának tekintjük a hatvanadikra, amely ugye két év múlva lesz. Gombaszög lenne a kicsúcsosodása az országos rendezvényeinknek, ahol az élen járó csoportjaink kapnak szereplési lehetőséget. Szeretnénk, ha Rozsnyó is bekapcsolódna, és a Gombaszögi Nyári Tábor szervezői által felépített objektumok, melyek színházi bemutatók, kiállítások, éneklőcsoportok fellépésére is alkalmasak, több célt szolgálnának. A rendezvény azáltal is országos szintű lesz, hogy a keleti és közép-szlovákiai kollégák is beszállnak az előkészítési munkákba és kiveszik részüket a szervezésből is” – nyilatkozta portálunknak Görföl Jenő, a Csemadok központi titkára.

„A konferencia egy első találkozó volt. Fontos, hogy az ilyen jellegű párbeszéd beindult. Véleményem szerint a barlangászokat is be kell vonni a tervezésbe, hiszen Gombaszög jövője ezektől a völgyben lakó szubjektumoktól fog függni. Tény, hogy egy-két estére, rendezvény megvalósítására, kisebb tömegek megmozdítására ide senki nem fog befektetni. Véleményünk szerint egész szezonban kell gondolkodni, valamint egy koncepciót megalkotni arra, hogy miként lehet megtölteni a völgyet. Akkor talán lehet hozzá támogatókat is találni. Mi azon vagyunk, hogy a jövő évben itt a Gombaszögi Nyári Táboron túl az autókempinget üzembe tudjuk helyezni.

A legfontosabb alternatív tervünk egy gömöri turisztikai hálózat, útmutató létrehozása, amelynek köszönhetően a turistákat nem a Szepesség irányába és nem csak a két – három közismert műemlék felé tudjuk útbaigazítani, hanem olyan magyarlakta régiókba, falvakba, amelyek ipari műemlékeikkel, természeti kincseikkel, kulturális értékeikkel egyértelműen eleget tesznek mindenféle közép–európai igénynek és elvárásnak. Van itt mire büszkének lennünk, van itt mit megmutatnunk, csak meg kell tanulnunk ezt a terméket újra becsomagolni és megfelelően árulni” – nyilatkozta portálunknak Orosz Örs, a Gombaszögi Nyári Tábor főszervezője.

Fotó: BB
Fotó: BB

A völgyben a népművészeti gálaműsor keretén belül a jólészi, berzétei, várhosszúréti, hárskúti és krasznahorkaváraljai éneklőcsoportok mellett az abaújszinai néptánccsoport és hagyományőrző csoport lépett fel. A megnyitón üdvözölték a megjelent vendégeket, támogatókat és a környező falvak jelenlévő polgármestereit. Jelenlétükkel Szesztay Ádám kassai főkonzul és Csáky Pál Európai Parlamenti képviselő is megtisztelték a rendezvényt. „Gombaszög egy gyönyörű környezetben, egy gyönyörű gondolat megvalósulása. Mindig örömmel jövök ide. Fel kell mutatnunk azt, ami számunkra értékes, amit át akarunk adni a következőnemzedéknek. Az külön szép, hogy a gyerekektől kezdve, a fiatalokon keresztül, a felnőttekig mindenki részt vállal ebből” – mondta el Csáky Pál a Felvidék.ma-nak.

Fotó: BB
Fotó: BB

Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke örömét fejezte ki, hogy ötvennyolcadik alkalommal is élettel telt meg a gombaszögi völgy. „Nem csak ma, hanem a Gombaszögi Nyári Tábor fiatal szervezőinek köszönhetően pár napig mozgalmas lesz a völgy. Remélem, hogy ez a következő időszakokban is így lesz, és a beruházók is felfedezik ezt a gyönyörű helyet” – hangzott el megnyitójában. A Csemadok előre gondolkodva jövőre úgy szeretné megszervezni az ünnepélyt, hogy szervezés, műsor és részvétel szempontjából is a jubileumi évadot jelezze. Azt szeretnék, hogy a hatvanadik nagyszabású legyen.

Ezt követően tombolahúzásra és többek között a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes, az Esszencia zenekar, valamint Papadimitriu Athina, Derzsi György, Vadkerti Imre, „Átjárások“ című közös műsorában gyönyörködhetett a közönség. Az ünnepélyt az Ismerős Arcok koncertje zárta.