Ha már az elnökváltó pártkongresszusról is látványosan kivonul az „egyedüli igazak” társasága, miről akarna tárgyalni még? Miért hív össze új kamara kongresszust, megidézve a frissen megválasztott új pártelnököt, akinek jelölése – és ezt követő megválasztása – őket látványos távozásra késztette?
Az új elnök – különösen, ha a Sieť esetéhez hasonló körülmények közt kerül megválasztásra – új fejezetet nyit minden társaság, szervezet, csoportosulás életében. Az Andrej Hrnčiar, Eduard Adamčík, Martin Fedor, Katarína Cséfalvayová és Igor Janckulík parlamenti képviselőkből álló csoport azonban láthatólag nem így gondolkodik.
Nekik ürügynek elég volt, hogy a pártkongresszus nem abból csinált fő napirendi pontot, amit ők kiemelt kérdésnek tartottak: történetesen, hogy a korábbi elnök, Radoslav Procházka anno Hrnčiart és Fedort megfosztotta párttisztségétől. Mellesleg: összhangban a párt alapszabályzatával tette és tehette mindezt, s ezt az alapszabályt a két érintett is megszavazta. Az ötösfogatnak személyes, hiúsági kérdést jelentett a pártkongresszus.
Mindenáron győzni akartak „elnökük” felett, s utolsó lépésként a földbe akarták döngölni, győzelmi táncot járva porhüvelye felett. Ez foszlott semmivé, amikor Procházka maga jelentette be: távozik, mert nem vezethet pártot az olyan ember, akinek azok az emberek fordítanak hátat, akiket ő emelt harcostársakként maga mellé és a választási lista előkelő helyeire is ő javasolt. (Ritka dolog a szlovák politikában, ahogyan az is, hogy egyben sorkatonának jelentkezzen be egy volt elnök. Ez az egykori legjobb Procházkát idézte fel a madártávlatból szemlélődőben.)
Látványosan mutatják a hétvégi események, mi is a legfőbb baja a szlovákiai pártpolitizálásnak. A túltengő egyéni ambíciók és a hiúság bomlasztja fel az általában elvi és gyakorlati programmal létrehozott tömörüléseket, melyek eleinte azt hirdetik: a közjóért és a megfogalmazott elvek érvényre juttatásáért lépnek a politikai arénába.
Abban a pillanatban azonban, amikor a való világba érkezve viták keletkeznek, az értelmes eszmecsere helyett presztízsharc kezdődik. Megoldások helyett csak acsarkodás van, a harcostársak hirtelen ádáz ellenséggé válnak, akiknek csak a saját ambíciójuk kiélése fontos. Vagy – vagy helyzetet teremtenek, amiből győztesen nem jöhetnek ki. Az egyszeri Háló-társak is itt tartanak.
Elvi okokból a választásokat követően hárman távoztak, ők kiléptek a pártból is, amikor az koalícióra lépett Ficóval. A most még tovább lázongó ötösfogat elvi vagy programvitákat nem is emleget, ma is csak a saját önérvényesítő pozíciójáért könyököl. Hangadói több pártot megjárt emberek, hátat fordítani a kormánynak nem akarnak, csak azt szeretnék elérni, hogy a koalíciós boszorkánykonyha vasfazekánál – a tényleges döntéseket meghozó és az állami tisztségeket leosztó koalíciós tanácsban – önállóan, beleszólási joggal lehessenek jelen ők öten, mint egy újabb önjelölt koalíciós partner.
Talán mert kicsi a konc, ami a legkisebb kormánypártnak jut, s túl sok a háttérben a neki járó jutalomra várakozó… Hrnčiarékat most többen arra biztatják az ellenzékből, követeljék a kormánytól Robert Kaliňák belügyminiszter menesztését a támogatásuk fejében. Csakhogy: az fel sem merült eddig, hogy az ötösfogat fel akarna hagyni a kormány támogatásával, ráadásul Hrnčiarnak személyes érdeke is fűződik hozzá, hogy ne tegye ezt (Turócszentmárton csődhelyzete).
Mindössze olyan híresztelések kaptak lábra a közelmúltban, hogy az ötös esetleg beülne a Most-Híd frakciójába. De hogy ez valóra váljon, Bugáréknak legalább napszúrást kellene kapniuk… Marad tehát az ötösnek az egyezkedés az új Sieť-elnökkel, Roman Brecelyvel, a nemszeretem hálótársi viszony fenntartása.
Radoslav Procházkának a tanulság marad. Mert az egykori kereszténydemokrata Alfa-platformot és huszonegyedik századi Alfa-programot, hozzá újgenerációs politikát hirdető Procházka pártpolitikai kiruccanása egyelőre véget ért. Rajta is beteljesedett a közhely, hogy aki korpa közé keveredik, felfalják a disznók.
