Visegrádi kormányfők és a német kancellár (Fotó: MTI)

Nincs igazi politikai stratégiája a lengyel diplomáciának, s ez a visegrádi négyek varsói csúcstalálkozóján is megmutatkozott, amikor az érintett országok kormányfői Angela Merkel német kancellárral találkoztak – mutatott rá a Gazeta Wyborcza című lengyel napilap kommentárjában. A tekintélyes újság szerint a csúcstalálkozón is látható volt, hogy a V4 csoport tényleges vezetője Magyarország.

Azt, hogy Varsónak nincs stratégiája, nincsenek önálló elképzelései „jól lehetett látni a visegrádi csoport miniszterelnökeinek pénteki varsói találkozóján a német kancellárral”. Beata Szydlo szájából, azon kívül, hogy megismételte a menekültkvótákkal való lengyel egyet nem értést, valamint a „kompromisszumok” kereséséről szóló frázisokat, „semmi konkrétum nem hangzott el” – fejti ki a lengyel lap.

„Annak alapján, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök egy közös európai hadsereg létrehozását javasolta, amiről a külföldi média azonnal tudósított, megállapítható, hogy a Lengyelországnál négyszer kisebb Magyarország a V4 vezetője és megadja a csoportosulás politikájának alaphangját” – olvasható a Gazeta Wyborczában.

Ha Lengyelország nem lesz képes önálló javaslatokkal, illetve a válságokat megoldó ötletekkel előállni, akkor azt megteszik helyette mások, és Varsó valóban csak a mellékszereplő posztjára számíthat. Az újság szerint Lengyelországnak jelenleg csak a menekültválság kapcsán, konkrétan a menekültek befogadásának elutasítása terén van közös álláspontja a többi visegrádi országgal. „Máskülönben a lengyel érdekek nagyon eltérnek a három ország érdekeitől” – vélekedik a tekintélyes újság.

A visegrádi csoportot Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia alkotja. Júliustól egy éven át Lengyelország tölti be a regionális csoportosulás elnöki tisztségét.