A hídnál már ugrásra készen várják az autók, hogy megszokott útjukon járhassanak. (Fotó: Somogyi Szilárd/Felvidék.ma)

Végre jó hírrel szolgálhatunk azon kedves Olvasóinknak, akik nap mint nap, vagy akár csak a hétvégéken, de a medvei Duna-hídon keresztül jutnak át Magyarországra. De ugyanúgy jó hírrel szolgálhatunk mindazoknak, akik ritkán járnak ugyan a medvei híd környékén, jóakaratukkal viszont hozzájárultak ahhoz, hogy kedvező hírről számolhassunk be a munkálatokkal kapcsolatban.

Talán csodálkozva kérdezik, hogy az olvasók jóakarata hogyan járulhat hozzá ahhoz, hogy már ma, szeptember utolsó hetében közzétehessük a kitűnő szakember hírében álló Martin Kelemen szavait arról, hogy ha az időjárás kegyes lesz, és semmilyen előre nem látható akadály nem merül fel, akkor a vezetése alatt álló vállalattal idő előtt befejezik a híd javítási munkálatait.

Nem volt hát hiábavaló a nem kormánypárti sajtó azon igyekezete, hogy a híd javításának lassításáról is szóló cikksorozattal rávegyék a miniszternek kinevezett Érsek Árpádot, hogy a viszonylag kis költségvetés ellenére személyesen is érdeklődjön a javításról, hiszen tudvalevőleg egy miniszter inkább csak milliós nagyságrendű beruházásokhoz száll ki személyesen.

Pár napja még az epoxit vöröslött (jobb sarok), mára már a fekete aszfalt is felkerült és a festésre vár csak. (Fotó: Somogyi Szilárd/Felvidék.ma)
Pár napja még az epoxit vöröslött (jobb sarok), mára már a fekete aszfalt is felkerült és csak a festésre vár (Fotó: Somogyi Szilárd/Felvidék.ma)

A cikkek azonban magukban mit sem érnek olvasói támogatás nélkül. A medvei hídról szóló írások óriási olvasottságot értek el, amely nemcsak a miniszter fülébe jutott el, hanem, amint az a Szlovákiai Közútkezelő szolgáltatásainak egyik felhasználója elmondta, még a Híd nevű párt legfelsőbb szintjein is téma volt, hogy a javítást nem szabad semmilyen módon késleltetni és oda kell hatni, hogy a hétvégéken is folyjon a munka!

Ennyit tesz tehát, ha Önök, a nyilvánosság is odafigyel valamire és súlyánál fogva nyomást gyakorol a döntéshozókra, a politikusokra. És képzeljék, amikor még csak látni lehetett, hogy nagy érdeklődés fogja övezni a hídról szóló legutóbbi írásunkat, illetéktelen kezek bejutottak a Felvidék.ma facebook profiljába, hogy töröljék, megakadályozva az újabb és újabb megosztásokat.

A munkálatokat annyira felpörgették, hogy még a hídhoz vezető út gödreit is beaszfaltozták. (Fotó: Somogyi Szilárd/Felvidék.ma)
A munkálatokat annyira felpörgették, hogy még a hídhoz vezető út gödreit is beaszfaltozták (Fotó: Somogyi Szilárd/Felvidék.ma)

A lényeg a lényeg, az viszont az, amit a Szlovákiai Közútkezelő közleményében ma előrejelzett, és a javítást végző MaKe Technology Kft. vezetője pedig konkretizálva is megerősített. Ha a kedvező időjárás kitart és nem lép fel előre nem látott akadály, a

medvei híd javítása pénteken, szeptember 30-án befejeződik.

A köszönet most elsősorban Önnek jár, kedves Olvasó! Legyen ez jó példa arra, hogy a nyilvánosság ereje mire képes. De ez a példa ott kell, hogy lebegjen a kedves politikusok előtt is! Az emberek türelmével játszani nem érdemes!