(Fotó: hitelsikerek.hu)

A napokban több helyütt is olvasható, hogy a Progresszív Szlovákia mozgalom lehet egy esetleges új politikai párt alapja, amelytől sokan azt várják, hogy a Smer riválisává válhat.

A legutóbbi parlamenti választások után befuccsolt és leszerepelt pártok után ez az új politikai tömörülés kívánja megszólítani a csalódott választókat.

Hogy kik lesznek az új párt arcai, vezéregyéniségei, az egyelőre nem ismert. A Progresszív Szlovákia mozgalomhoz elsőként Ivan Štefunko csatlakozott, aki az online média és internetes projektek területén vállalkozik. Az N napilapnak úgy nyilatkozott, hogy a mozgalom a hasonló gondolkodású progresszív embereket kívánja összefogni, de részleteket nem árult el.

Fél évvel a választások után korai lenne még arról beszélni, valóban megfelelő ellenpólusává válhatna egy új politikai tömörülés a hosszú évek óta legerősebb, jelenleg is kormányzó (igaz koalícióban) pártnak. Ám, ha az elkövetkező három évben „felépíti magát”, akkor lehetne esélye az ország politikai vezetésének megváltoztatására.

Habár mi itt, Szlovákiában már lassan hozzászokunk, hogy pártok jönnek, pártok mennek, alakulnak, majd eltűnnek a süllyesztőben, miközben az egykori párttagok szép karriert futnak be, bankszámlájuk gyarapodásával. Valahogy nehéz elképzelni, hogy hosszú távon működhet egy új párt olyan acsarkodások nélkül, melyek előbb-utóbb a megszűnéséhez vezetnének.