(Fotó: Nagy Károly/ a Galántai Honismereti Múzeum fényképarchívumából)

Immár 13. alkalommal rendezték meg Musaeum Hungaricum néven a Szlovákiai magyarság tárgyi emlékeiről és azok múzeumi dokumentációjáról szóló konferenciát a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet székházában 2016. október 26-án.

A konferencia főszervezője Danter Izabella, a Mátyusföldi Muzeológiai Társaság elnöke és egyben a Nagyszombati Kerületi Önkormányzat által fenntartott Galántai Honismereti Múzeum néprajzkutatója volt.

A nap folyamán nyolc előadás hangzott el

Prohászka Péter az Új levéltári adatok Ocskay brigadéros halálához című előadása Strešňák Gábor tolmácsolásában a kuruc korszak egyik alakjának életéről és haláláról szólt. Az előadás a Thaly Kálmán által felkutatott és ismert adatokat egészítette ki, ill. néhány esetben cáfolta azokat.
Nevizánszky Gábor a Naszvad Jánoska parti árpád- és koraújkori temetők ásatási emlékeiről beszélt, melyek Szőke Béla dokumentációja alapján tették lehetővé a temető régészeti emlékeinek teljes körű feldolgozását. Ezek alapján sikerült pontosan meghatározni a temető elhelyezkedését. Érdekességként elhangzott, hogy a 11. századból már nem találtak pogány jellegű tárgyakat a temetőben, és hogy a naszvadi templom az Anjou-korban kimagasló jövedelemmel bírt.

Elena Kurincová a Pozsonyi Városi Múzeumból az 1848-49-es szabadságharcot dokumentáló műtárgyakról és ezek tipológiájáról adott elő.
Gaucsík István a pozsonyi SzTA Történeti Intézetéből a Pozsonyi Városi Múzeum 1872 és 1912 közötti látogatóit elemezte, melyek közt több jelentős személyiségre bukkant, mint pl. Pulszky Ferenc, Trefort Ágoston, Rómer Flóris, Gróf Pállfy István, de Európa több országából (Németország, Anglia, Franciaország, Olaszország) is azonosított aláírásokat az 1874-1900-as évekből.
Kovács Márton a Rozsnyói Bányászati Múzeumból  érkezett, s a múzeum gyűjteményéből származó jellegzetes gömöri ostorokat mutatott be, melyek nyele elmondása szerint főleg szilvafából készült. A jelenlévők megtudhatták azt is, hogy miért karikás ostor a karikás ostor, és hogy mi mindenre használták ezeket az eszközöket.

Szabó Kinga Szabó Gyula játéktervezőről készített anyagát Pálinkás Tibor prezentálta a résztvevőknek. Bendík Márta a halotti kultuszról és a temetkezési szokásokról tartott rendkívül érdekes előadást a Honti Múzeum gyűjteményében lévő funerális és szepulkrális tárgyi emlékek bemutatásával. Danter Izabella a Galántai Honismereti Múzeum I. világháborús tárgyi emlékeit sorolta három kategóriába, és mutatta be szóban és képekben. Mint megtudtuk, az első világháború történéseiről szóló vándorkiállítás már csak november 30-ig látható a Galántai Honismereti Múzeum kiállítótermében.

“A felvidéki magyar kultúra fontos része, hogy a múltból megőrzött tárgyi emlékeket felkutassuk, és jobban megismerjük, hogy ezek által többre becsüljük elődeink ránk maradt hagyatékát” – mondta Bús Katalin, a Galántai Honismereti Múzeum tárlatvezetője, idegenforgalmi referense a konferenciát követően.

Hozzátette: igazán tartalmas konferenciát mondhatnak magukénak a résztvevők, hiszen az előadók különféle témakörökben több történelmi korszakba adtak bepillantást. Az elhangzott előadások további kutatási témákat vetettek fel a szakemberek számára.

A konferencia a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala Nemzeti Kisebbségek Kultúrája 2016 program támogatásával valósult meg.