Lubomír Zaorálek (Fotó: aeronet.cz)

Európa kezdi megérteni, hogy ha a menekültválság megoldása érdekében nem fog össze, akkor mindent elveszíthet – véli Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszter.

„Úgy látom Európa kezdi tudatosítani – és ezt a pozsonyi uniós csúcstalálkozó is bebizonyította – hogy ha nem leszünk képesek összefogni, és nem hagyunk fel a bizonyíthatóan működésképtelen dolgokról folytatott vitáinkkal, akkor mindent elveszíthetünk” – jelentette ki Zaorálek a közszolgálati cseh televízió vasárnapi politikai vitaműsorában, a magyarországi kvótanépszavazással kapcsolatban.

A cseh diplomácia vezetője szerint a „kvótarendszer halva született gyerek, nem működőképes”, és megvalósításának eddigi eredménye nagyon gyenge. „Számomra ez már a múlt, de kellemetlen, hogy a politikai vita erről ilyen hosszú ideig tartott” – tette hozzá.
Lubomír Zaorálek szerint Európának meg kellene változtatnia hozzáállását a migránsválsághoz, és az egyes országok részvételét a probléma megoldásában nem csak a kvótákhoz való viszonyulás, hanem szélesebb alapon kellene értékelni.

„Mi nem akarjuk megismételni mások hibáit, eddig senki sem bizonyította be nekünk, hogy lehetséges az eltérő kultúrájú régiókból érkező migránsok integrálása” – indokolta Zaorálek azt, miért utasítja el Prága és a V4-ek a kvótarendszert.

Karel Schwarzenberg, a cseh képviselőház külügyi bizottságának elnöke, volt külügyminiszter szintén úgy látja, hogy Európa álláspontja migránsügyben kezd megváltozni, példaként az osztrák külügyminiszter nyilatkozatát hozta fel. „Kezdenek észhez térni” – jegyezte meg.

A magyarországi népszavazásról Schwarzenberg úgy vélekedik, hogy „túlságosan is színházi, és inkább Orbán Viktor belpolitikai céljait szolgálja”. Az ellenzéki politikus ugyanakkor megdicsérte a Bohuslav Sobotka vezette cseh kormányt, amely szerinte „sokkal értelmesebben” viszonyul a kvótaproblémához, mint a magyar kormány.
„Magánvéleményem, hogy egy népszavazás ilyen kérdésekben mindig hiba, s ez a mostani voksolásra is érvényes” – jegyezte meg a volt cseh külügyminiszter.