A Csemadok programja szerint a felvidéki magyarság Szlovákiában őshonos nemzeti közösség. A Csemadok támogatja a jeles történelmi évfordulókról, helytörténeti eseményekről való megemlékezéseket, ezért nyilatkozatban arra kéri tagjait, vegyenek részt azokon az eseményeken, amelyek az összetartozás érzését hivatottak szolgálni, így a somorjai Mátyás király szoboravatáson is.

A Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség, a Csemadok október 22-én a Nagyfödémesen megtartott közgyűlésén elfogadott programja egyebek mellett leszögezi: a Szlovák Köztársaság területén élő magyarok nem kisebbség, hanem ezen a területen őshonos nemzeti közösség. Nemzeti létünk meghatározásának feltétele a nemzeti értékőrzés, hagyományőrzés, közösségszervezés, a történelmi múlt feltárása. A Szövetség a hagyományőrzés érdekében támogatja a jeles történelmi évfordulókról, helytörténeti eseményekről való megemlékezéseket – olvasható az elnökség által elfogadott nyilatkozatban.

Egy-egy település vagy régió összetartozását vannak hivatva szolgálni azok a történelmi, helytörténeti események, melyek alkalmat kínálnak a közösségerősítő ünnepek, emléknapok szervezésére. Egyre gyakoribbak azok az alkalmak is, amikor a Csemadok szervezetek, a civil közösségek, önkormányzatok emlékjelet, táblát, szobrot helyeznek el, avatnak a múlt regionális vagy országos jelentőségű eseménye, kiemelkedő személyisége emlékére.

A Szövetség szerint: „ilyen eseményre készülnek a somorjaiak, akik a Csallóközben elterjedt (Mad, Nagymegyer, Alistál, Damazírkarcsa, Dercsika, Királyfiakarcsa)  Mátyás-tisztelethez és hagyományok ápolásához csatlakoznak november 13-án azzal, hogy igazságos királyunk mellszobrot kap a városban, annak emlékére, hogy 1466. november 9-én és 10-én meglátogatta Somorját.”

A Csemadok Országos Elnöksége támogatja a somorjaiak kezdeményezését és arra kéri tagjait, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt november 13-án, Somorján, a Mátyás-szobor Városháza előtti leleplezésén.