Fotó: Boldog Salkaházi Sára Egyházi Óvoda, Alapiskola és Gimnázium
A napokban nagy sikert ért el a Rimaszombatban megrendezett téli, fedett pályás országos diák ügyességi többpróba döntőjében Nagy Dániel, a szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Óvoda, Alapiskola és Gimnázium  IX. A  osztályos tanulója: maga mögé utasította az egész mezőnyt, és aranyérmet nyert.

A téli diák ügyességi  “öttusa” számai: helyből távolugrás, csónakfutás, rúdmászás, labda dobás  (fejmagasság fölül), és 25 m-es gyorsúszás voltak. Az egyes számokat pontozták, majd az elért pontszámokat összegezték a verseny bírái. Így lett első Nagy Dániel, de a  szepsi maratonfutó, T. Nagy Imre unokái közül Mátyás is országos bajnok lett három esztendeje ügyességi összetettben. A hat unoka mindegyike szívesen sportol, bár ketten – Julcsika és Gabriella inkább az előadó művészetekben jeleskednek;  András és László is szívesen és sokat mozog. Szüleik ugyanis úgy tapasztalják, hogy a sport, mint nevelő eszköz fontos szerepet játszik az életükben.

Bizonyosra vehető, hogy ezek a gyerekek az idén télen is kivágják a rezet a kassai sílesikló versenyen, melyen már évek óta az élmezőnybe tartoznak.
Manapság, amikor fogynak a magyar iskolák, miközben tájainkon már egyházi tanintézményeink is bontogatják szárnyaikat, jó érzés hírt adni a Nagy Dániel és mások által elért kiváló szereplésekről. Ugyan kevesebb magyar gyermek születik a Felvidéken, zsugorodnak iskoláink, de a tehetségeink változatlanul sikeresek a regionális és országos oktatási és sportviadalokon.
Kívánunk felkészítő tanáraiknak továbbra is hasznos munkát, a gyerekeknek pedig tisztes helytállást!