(Fotó: TASR)

A régiófejlesztés koordinálásának jogkörét jövő év januárjától a közlekedési, építésügyi és régiófejlesztési minisztérium helyett a kormányhivatal kapja meg.

A Robert Fico kormányfő által előterjesztett szóban forgó indítványt november 16-ai ülésén hagyta jóvá a kormány.

A kormány programnyilatkozata tartalmazza a regionális különbségek megszüntetésének politikáját a legkevésbé fejlett járások fejlesztési programján keresztül.  „Mivel a regionális egyenlőtlenségek és a legkevésbé fejlett járások ezzel összefüggő támogatása átfogó tevékenység, a gyakorlati tapasztalatok alapján úgy tűnik, megfelelőbb a regionális fejlesztési politikák koordinálását a kormányhivatal hatáskörébe utalni” – áll az indítvány előterjesztésében.

A kormánytevékenység és a központi államigazgatás szervezéséről szóló törvénymódosító indítványban egyúttal azt is javasolják, hogy a járási hivatalok hatályát terjesszék ki a régiófejlesztésre is, lehetővé téve számukra ezáltal, hogy hatékonyabban bekapcsolódhassanak a legkevésbé fejlett járások számára jóváhagyott cselekvési tervek megvalósításának előkészítésébe.

A közlekedési minisztérium szóvivője, Karolina Ducká szerint ennek a lépésnek a célja, a lehető legnagyobb mértékben koordinálni több tárca tevékenységét, és egyenletesebb régiófejlesztést biztosítani ezáltal. „A közlekedési és építésügyi minisztérium továbbra is minden tőle telhetőt megtesz, hogy segítse a régiófejlesztést. Elsőrendű célunk a közlekedési infrastruktúra kiépítése és Szlovákia valamennyi régiójának minőségi közlekedési összeköttetése lesz” – fűzte hozzá Érsek Árpád (Most-Híd), a tárca minisztere.

A hatáskörök átruházásával a kormányhivatalhoz kerül a legkevésbé fejlett régiókért felelős kormánymegbízott is. Az új évtől ebből kifolyólag változik a tárca megnevezése is, közlekedési és építésügyi minisztériumra. A kormány által jóváhagyott változtatásokra még a parlamentnek is rá kell bólintania.

(Felvidék.ma/Teraz.sk)