Fotó: rusyn.sk

Elítélte a kisebbségi kormánybizottság Robert Fico kijelentéseit. Pénteken, december 15-én tartotta utolsó idei, sorrendben huszonharmadik ülését a kormány mellett működő kisebbségi bizottság.

Az évzáró tanácskozáson több olyan téma is felmerült, mely a következő időszakban komoly hatással lesz a kisebbségi ügyek képviseletére – tudatta portálunkkal Tokár Géza, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvivője.

A tanácskozáson szó esett a kisebbségi jelentések sorsáról és jövőbeni formájáról. Tokár szerint fontos, hogy az évente elkészülő dokumentum olyan struktúrát kapjon, mely hozzájárul a számonkérhetőséghez, és ne csak a fennálló elmaradásokat összegezzék évről-évre.

A bizottsági ülés egyik legfontosabb témája a Kisebbségi Kulturális Alap volt. A civil szervezetek támogatásait 2018-tól igazgató, alapról szóló törvény túljutott a szakmai egyeztetésen és jelenleg tárcaközi egyeztetés alatt áll. „A magyar és a cseh kisebbség képviselői kifogásolták, hogy a bizottságon belüli egyeztetési eljárás során nem kaptak érdemi választ a kulturális tárcától több javaslatukra sem. Többek között a nyolcmilliós keretösszegből a magyar kisebbség számára elkülönített tétel a teljes keretösszeg 59,6 százalékáról 53 százalékra csökkent, s az ellenőrző- és bíráló szervek összetétele is megváltozott. Az alap létrehozását szabályozó törvényt a tárcaközi eljárás keretén belül december 27-ig lehet véleményezni, a magyar javaslatokat ebben a szakaszban is benyújtják” – nyilatkozta Tokár.

A bizottság tagjai szerint a Kulturális Alap létrehozásával átgondolásra szorul a kisebbségi bizottság szerkezete és szerepe is, a következő hónapokban elkezdődik a bizottságon belüli egyeztetés arról, milyen szerkezettel és misszióval működjön tovább a kisebbségi ügyek kapcsán konzultációs státusszal bíró bizottság.

Az ülés végén Bárdos Gyula, a Csemadok elnökének javaslatára a bizottság nemzetiségi közösségeket képviselő tagjai egyhangúlag elítélték Robert Fico miniszterelnök a Smer pártkongresszusán a roma kisebbség címére tett kijelentéseit. Fico a pártkongresszuson kijelentette, leszámol a politikai korrektséggel és véget vet a toleranciának.