A franciaországi diploma

A hátunk mögött minden rossz és előttünk minden jó. Építsünk kerteket! Boldog békeidők, Ferenc Jóskánk uralkodásának 1867–1914 közti ideje. 

Fölkerekedtek a Légrády testvérek e tizenkilencedik századvégen, s elutaztak Franciaországba, a Versailles-i Kertészeti Főiskolára, hogy kertépítő mérnököt, kertművészt hozzanak nekünk, mert a kertművészet a békeidőkben újra virágkorát élte. Így került Magyarországra 1886-ban az észak-franciaországi Emmerinben 1862. december 9-én született Louis Félix Flament – három évre szóló szerződéssel. De nálunk, „keleten” megtudta: az ideiglenes dolgok tartanak a legtovább, úgyhogy egész életében itt maradt.

Cherchez la famme!

És Louis Félix Flament megtalálta.

Budán megtervezte, megépítette a Nádor-kertet. Az unoka, a budapesti Flament Krisztina úgy tudja, hogy a Nádor-kert a mai Újbudán, valahol a Hengermalom utca környékén lehetett; nyoma sincs már.

Jól érezte magát Magyarországon Louis Félix Flament, mert új szerződést kötött. Zemplén vármegyében, a Gálszécsi járásban, Töketerebesen vállalt munkát. Az alig ötezres lélekszámú, magyarok, szlovákok, cigányok lakta faluban a gróf Andrássyaknak volt és van kastélya. A Flament-család időszámítása szerint a Flament nagyapa valószínűleg 1890-ben érkezett meg Tőketerebesre, ahonnan már Flament Lajosként és házasemberként költözött tovább az akkori Magyarországon.

Szép, fiatal leányt talált magának a francia kertművész Terebesen: Roncsinszky Dániel evangélikus kovácsmester és a római katolikus Halek Mária 1870-ben született leányát, mint ezt akkoriban mondták, a szépreményű Ilonát, aki 1891-ben lett Flament Lajosné, s született kilenc gyermekük.

A Flament nagyapa költözködését később a határ is követte, Terebes – Trebišov – ma Szlovákiában van. De az Andrássy-kastély 2016-ban újra megnyílt a látogatók előtt! A komplexumnak két épületét újították föl, magát a kastélyt és a lovardát. „A kastély felújítása előtt itt mezőgazdasági jellegű tárlatokat tekinthetett meg a látogató. A rekonstrukció célja, hogy visszavigyük a történelmet az épületbe” – nyilatkozta Beáta Kereštanová, a Dél-zempléni Múzeum és Kulturális Központ igazgatója 2016. április végén a Szlovákiai Magyar Televíziós Hírportálnak. Azóta arról is lehetett olvasni, hogy már a kastélykert megújítási munkálatai is megindultak. Mindez fontossá és érdekessé teszi a Flament-sztorit a dél-zempléni múzeumnak is, hiszen a terebesi kertet mintegy 125 évvel ezelőtt az első magyarországi Flament teremtette. A család, a leszármazottak pedig azt tervezik, hogy néhány dokumentumot és fényképet, köztük Roncsinszky Ilona és Flament Lajos Sátoraljaújhelyen készült esküvői fotóját átadják a terebesi múzeumnak ajándékba.