Százkilencvennégy esztendővel ezelőtt, 1823. március 8-án a felvidéki Tőketerebesen született csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy Gyula, Kossuth híve és politikai megbízottja, a párizsi társasági élet „szép akasztottja”, a kiegyezés utáni első felelős magyar miniszterelnök.
Az utókor mindezeken túl Sissihez fűződő titkos románcáról őriz hamis emlékképet, pedig Andrássy Gyula korának egyik legkiemelkedőbb magyar politikusa volt, akiről Széchenyi mondotta egykoron: „minden lehet belőle, még Magyarország nádora is.” A legnagyobb magyar jóslata beigazolódott, ugyanis 1867. június 8-án Andrássy volt az, aki nádorhelyettesként tette Ferenc József fejére a Szent Koronát. Államférfiúi és politikusi életútja homályba szorította katonai pályafutását, melyet alábbi írásunkban kívánunk bemutatni.
Az 1840-es évek derekán gróf Andrássy Gyula művelt, jogot végzett, világlátott fiatalemberként cseppent bele a reformkor politikai boszorkánykonyhájába és kezdetben Széchenyi híveként a mérsékeltebb politikai irányvonalat követte. Hamarosan közhivatalt kapott, hiszen 1845-től Zemplén vármegye táblabírájaként ténykedett, s az 1847-es országgyűlésen Zemplén vármegye küldötteként több ízben is felszólalt. Addigra politikai nézetei is megváltoztak és a Kossuth-féle radikálisabb irányzatot képviselték.
Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc időszakában Andrássy egyaránt vállalt politikai és katonai szerepet. Zemplén vármegye főispánjává 1848 tavaszán választották meg, majd amikor 1848 szeptemberében a bécsi udvar és a magyar nemzet között nyílt kenyértörésre került sor, a horvát betörés hírét véve Andrássy belépett a honvédseregbe, ahol Móga János altábornagy törzsébe került, mint önkéntes parancsőrtiszt.
Andrássy Gyula vezérőrnagyi fotográfiája (Fotó: Wikipédia)
Ilyen minőségben volt jelen a császáriak és a honvédek közötti első, nagyobb méretű erőpróbán, az 1848. szeptember 29-i pákozdi csatában. Október első napjaiban kapta meg nemzetőr őrnagyi kinevezését és vette át a Zemplén vármegyei önkéntes nemzetőrzászlóalj parancsnokságát. Csapatteste a feldunai hadtest állományába nyert beosztást és annak kötelékében harcolt az 1848. október 30-i schwechati csatában.
A visszavonulás időszakában Andrássy a politikai csatározások mezejére lépett és előbb a pesti országgyűlésen, majd 1849 februárjától odahaza, Zemplén vármegyében tevékenykedett. Mikor elkövetkezett 1849 dicsőséges áprilisa, Andrássy Gyulát újból a honvédek között lehetett találni, ugyanis a magyar fősereg támadó hadműveleteinek időszakában Görgei tábornok törzskarában tartózkodott április 6. és 29. között.
Kossuth kormányzó 1849. május 19-én Andrássy Gyulát nevezte ki törökországi nagykövetté, aki május 1-jei hatállyal az 5. Radetzky-huszárezred állományában címzetes (számfeletti) ezredesi rangot is kapott. A külügyér megbízása alapján előbb Belgrádban tárgyalt Garašanin szerb kormányfővel, azután Konstantinápolyba utazott, azzal a feladattal, hogy a független magyar államnak külhoni patrónusokat szerezzen.
Öccse, az 1827-es születésű Károly – aki a bécsi hadmérnöki akadémián tanult – szintén Kossuth katonájaként harcolt a szabadságharcban. A pesti 1. honvédzászlóalj hadnagyaként küzdött a Délvidéken, aztán 1848 decemberének elejétől századosként került át Bem törzskarába, ahol parancsőrtisztként szolgált. Őrnagyi rendfokozatát 1849 januárjának végén kapta meg, majd saját kérésére 1849 márciusának közepén átkerült a Feldunai Hadsereg törzsébe, amelynek kötelékében szolgált Világosig.
A szabadságharc vereségét követően 1849 késő őszén Andrássy Gyula Párizsba távozott, ahol az ottani magyar emigránsok körét gyarapította. Az angol, francia, német és olasz nyelvet beszélő, jó megjelenésű férfiú szinte azonnal a párizsi szalonok központi alakjává avanzsált, miközben a saint-cyri katonaiskolán is megfordult. Pesten 1851. szeptember 22-én halálra ítélték és „in effigie” kivégezték, ezért is nevezték „szép akasztottnak” (le beau pendu).
Andrássy az emigráció nagy többségével szemben úgy vélte, Magyarország jövendőbeli sorsa a Habsburgokkal történő kiegyezésen múlik, s az emigráció hazárdjátékáról nem volt jó véleménnyel: „A jövő a Gondviselés kezében volt, és szerencsésnek mondhatjuk, hogy Magyarország nem hallgatott Kossuth misszionáriusainak szavára, akik hazánkat 1850 és 1854 között bejárták, hogy azt egy nagy fölkelés céljaira szervezzék. Hála Istennek a nemzet nem volt kapható újabb forradalomra.”
Andrássy 1857 nyarán kért és kapott amnesztiát, s hazatérve letette a hűségesküt Ferenc József császárra. Az 1861. évi országgyűlésen már választott képviselőként volt jelen, mint a kiegyezéspárti Deák-féle Felirati Párt híve, majd 1865-ben a Képviselőház egyik alelnökévé választották. Az ún. „hatvanhetes országgyűlési bizottság” alelnökeként Andrássy a kiegyezési tárgyalások meghatározó szereplője volt, akit Ferenc József 1867. február 17-én nevezett ki miniszterelnökké, mely eseménnyel a közel két évtizedig tartó abszolutizmus ért véget. Andrássy 1871. november 14-ig volt a magyar felelős kormány első embere és egyben honvédelmi minisztere, és elévülhetetlen történelmi érdemeket szerzett a modern polgári államrendszer alapjainak megteremtésével.
Andrássy a franciák sedani vereségét követően 1871 és 1879 között a Monarchia közös külügyminisztere és a közös ügyekért felelős minisztertanács elnöke volt, 1871-1872-ben és 1876 nyarán még a pénzügyminiszteri tárca vezetését is rábízták. Külügyminiszteri működésének eredményeként az 1870-es években jelentősen csökkent az Osztrák-Magyar Monarchia külpolitikai elszigeteltsége. Előbb a Monarchia, Németország és Oroszország szövetségén fáradozott, aztán 1875-től inkább a német féllel való szorosabb kapcsolatot pártolta, amelynek eredményeként jött létre 1879-ben a „kettős szövetség”.
Ügyes manőverezéssel elérte, hogy a Monarchia kimaradt az 1877-1878-as orosz-török háborúból és neki volt köszönhető az 1878-as Berlini Kongresszus létrejötte, ahol a Monarchia nemzetközi felhatalmazást kapott Bosznia-Hercegovina megszállására. Az okkupáció katonai műveletei azonban nagy anyagi áldozatokat követeltek, amiért Andrássy személyét politikai támadások érték, ezért lemondott és visszavonult a közélettől.
Andrássy vezérőrnagyi portréja (Fotó: Wikipédia)
Andrássy politikai és szónoki tehetségének eredményeként jöhetett létre 1868-ban a Magyar Királyi Honvédség, amelynek állományába 1869. május 21-én került, mint szabadságolt állományú ezredes, aki egykori ’48-as honvéd törzstisztként a Pest városi Honvédegylet tagja is volt. Hamarosan – 1872. október 31-én – vezérőrnaggyá, majd 1878. május 1-jén altábornaggyá, 1889. május 1-jén pedig szolgálaton kívüli lovassági tábornokká léptették elő.
Kitüntetéseit nem katonai, hanem politikusi érdemeiért kapta, így a kiegyezést követően a Magyar Királyi Szent István-rend nagykeresztjét, közös külügyminiszteri tevékenységéért pedig az Aranygyapjas-rend lovagjainak sorába nyert felvételt. Külföldi kitüntetések egész sorát adományozták részére a francia Becsületrend nagykeresztjétől kezdve egészen a perzsa sah gyémántokkal ékesített arcképes díszjeléig. Halála előtt nem sokkal, 1888-ban választották meg a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjának.
Andrássy Gyula gróf 1890. február 18-án hunyt el a Fiume melletti Voloscában, s Tőketerebesen alussza örök álmát. A „trón és a haza iránt szerzett érdemei elismeréséül” döntöttek emlékének megörökítéséről, és Zala György alkotását, gróf Andrássy Gyula lovas szobrát 1906. december 2-án avatták fel I. Ferenc József jelenlétében az Országház déli főbejárata előtt.
A szobor túlélte Budapest 1944/1945. évi szovjet ostromát, de a konszolidációs időszakot és a kommunista hatalomátvételt már nem. A Kossuth tér újrarendezésének keretében – száztíz esztendővel később – 2016. szeptember 13-án ismét felállították az egykori jeles magyar államférfi lovas szobrát.
