A rózsafa árnyéka a szülőföld: Érsekújvár, ahol gyermek- és kamaszéveit töltötte. 130 évvel ezelőtt e napon született Kassák Lajos.
Bár a nagyváros fiának érzi magát, beszédének szlovákos-palócos jellegét élete végéig megőrzi. Emlékezetében újra meg újra megjelenik a gyermekkor vidéke.
„Majdnem tíz éve vagyok Pesten – olvassuk önéletrajzi regényében – s azóta majdnem megfeledkeztem a kiteregetett végtelen földekről, a harmatos mezőkről, az illatokról, amik itt páráznak a szabadban, a csillagos égről, s a falombok susogásáról. Gyermekkorom nagy részét ott éltem le, messze a Nyitra partján, a mezítlábas gyerekek s a legelésző állatok között. Korom és piszok alatt feküdtek bennem eddig ezek az emlékek, most felütik a fejüket és kivirágoznak az éjszakában. Erőt és bizakodást merítek belőlük.“
Hatalmas méretű életművet hagyott ránk örökségül. Nincs még egy alkotónk e században, aki ennyire sokoldalú lett volna: költő és prózaíró, festő és grafikus, politikus és irodalmi szervező, új meg új folyóiratok szerkesztője, és képzőművészeti tárlatok rendezője.
A Vagyonom és fegyvertáram című versében így foglalja össze gazdag élete képletét: „Ecsetek, tollak, ceruzák – íme az én vérrel be nem mocskolt fegyvereim.“
A fiatalabb pályatárs Simon István így méltatja Kassák életművét: „ – mintha nem is az egyes művek lettek volna elsősorban fontosak számára, hanem maga az egységes művészet, amely valahol – úgy érezte – talán éppen e század emberében oszthatatlan. Vagyis az ő forradalma ezt akarta megvalósítani, lerombolva a régit, hogy helyén egyszerre új szülessen…“
A szegénység szorításában élt a család. Nem csoda, hogy az apa jobb sorsot szánt a fiának, úriembert akart belőle faragni. Gimnáziumba íratta, hogy elinduljon a társadalmi felemelkedés lépcsőin. És itt következik a mindig saját útjain járó költő első lázadása. Nem akar úriember lenni, nem akar gimnáziumba járni.
„Az első évben két tárgyból megbuktam, apám összeköttetései révén könnyen pótvizsgát tehettem volna, de nem akartam. És egyáltalán nem akartam tovább iskolába járni.“
Másodszorra, noha jófejű és könnyen tanul, minden tantárgyból elégtelent visz haza és beáll az egyik lakatosműhelybe inasnak. Nehéz sors az inasélet, de konok kitartással vállalja annak minden szenvedését és megpróbáltatását.
„Az volt a legnagyobb örömöm, ha valamin komolyan és odaadással dolgozhattam. Még nem voltam ura sem az anyagnak, sem a tulajdon kezeimnek, de ebben a birkózásban már benne éreztem a jövő lehetőségeit“. Lassanként eléri, hogy becsülete, tekintélye lesz a műhelyben.
Végre elérkezik az áhított nap, felszabadul, segéd lesz. De egyelőre csak arra jó a szabadulólevél a szülővárosában Érsekújváron, hogy a többi fiatal legénnyel együtt elálldogálhasson a piactéren, amíg valami munkaalkalom nem kínálkozik. Nem sokáig bírja ezt a dologtalan várakozást. Hallja, hogy az egyik rokona Győrben dolgozik. Elutazik hozzá. Ahogy csatangol a városban, egy kirakatnál megragadja a ceruzák, papírok, festékek látványa. Eszébe jut, hogy gyerekkorában szeretett festegetni, és hogy ez volt az egyetlen tantárgy, amiből első volt az iskolában.
A következő állomás már Budapest. Itt is vannak rokonai. Egyheti munkanélküliség után be is jut az egyik gyárba. Ám a szülői kéz utánanyúl. Hazahívják Érsekújvárba és ő visszamegy. Otthon a fűtőházban dolgozik, segédmunkásként a mozdonyokat tisztítja. De nem bírja sokáig. Ismét Pestre utazik. Egyre szenvedélyesebben vesz részt a nagyvárosi munkáséletben. Világosan látja a munkásság helyzetét. Az irodalomtól azonban még távol van. Még élt benne gyerekkora irtózása a könyvektől. Aztán kezébe kerül Petőfi és ő megszeretteti vele a verset.
Később megismerkedik Berzsenyi költészetével. A következő versélménye már a Holnap című antológia és Ady. De eleinte hiába kilincsel a verseivel. Nem állnak vele szóba, hiszen még a helyesírás elemi szabályaival sincs tisztában. A sikertelenség nem töri le.
Végre megjelenik egy verse a Független Magyarország című napilapban. De még hosszú az út, hogy egyéni hangon szólaljon meg.
1909-ben gyalog bejárja Ausztriát, Németországot és egészen Párizsig jut el. Most már verseket és novellákat ír. „Nem vassal, hanem szavakkal dolgozom“ – írja.
„Úgy nyúlok a szavakhoz, mint annak idején a vashoz, acélhoz nyúltam. Nem széplelkű költő vagyok én, hanem egyszerű munkásember.“
Regények, elbeszélések verseskötetek sokaságával, forradalmian új szemléletű folyóiratok szerkesztésével, a legkorszerűbb festészet szellemében megalkotott képekkel teljesítette, amit mint fiatal férfi vállalt: folyvást érve, tökéletesedve, egészen a klasszikus tökéletességig.
„Szétosztottam magam
és megbontatlan maradtam
elszántan
fegyelmezetten
a kemény
nyersanyaghoz hasonlóan
Olykor átváltozom
virággá
vagy fegyverré.“ (Kassák Lajos)
