Szijjártó Péter az MKP vezető politikusainak társaságában (Fotó: Oriskó Norbert/Felvidék.ma)

Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere március elsején Pozsonyba látogatott.

A látogatás alkalmával aláírták a Szlovákia és Magyarország közti határkeresztező villamosvezeték építéséről szóló szerződést. Majd Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter hivatalában fogadta. Az MKP pozsonyi székházában Menyhárt Józseffel, a Magyar Közösség Pártja elnökével folytatott tárgyalást. A külügyminiszter találkozott az MKP további vezető tisztségviselőivel, Őry Péter OT-elnökkel, továbbá Farkas Iván, Kiss Beáta, Németh Gabriella, Kőrösi Ildikó, Varga Péter alelnökökkel.

A tanácskozást követő sajtótájékoztatón Menyhárt József örömét fejezte ki, hogy stratégiai partnerként az MKP az a párt, amelyet a magyar kormány tagjai szlovákiai látogatásuk során megkeresnek. A párt elnöke emlékeztetett rá, hogy a közelmúltban így tettek a szlovák ellenzéki pártvezetők is, ez is jelzi, hogy az MKP-nak a szlovákiai nagypolitikában súlya van. Az MKP azért dolgozik, hogy jelentőségét a 2017-es megyei választásokon is megtartsa, és az itt élő magyar közösségnek minél erősebb képviselete legyen.

https://www.facebook.com/pg/FELVIDEK.ma/photos/?tab=album&album_id=1441093015913010