Léva egyháztörténetéhez öt történelmi szerzetesrend kapcsolódik. Időrendben a pálos rend, a jezsuiták, a ferencesek, a piaristák és a szatmári irgalmas nővérek. A Lévai Szent László Kör a gazdag múltra visszatekintő lévai római katolikus hagyományok és lelkület felidézésének szellemében szervezi rendezvényeit.
Így volt ez április 23-án is, amikor a kör meghívására Puskás Róbert Antal, a helembai születésű, ma a budapesti Sziklatemplomban szolgálatot teljesítő pálos rendi szerzetes látogatott el Lévára, hogy megismertesse a mai lévaiakat ennek az egyetlen magyar alapítású rendnek az életével, szellemiségével, és ha csak egy napra is, elhozza lelkületét.
Ugyanis a lévai várat és uradalmat 150 évig bíró Lévai Cseh család nagy adományával és támogatásával alakult meg a Lévától 30 km-re található Bellegszencse (Podhájska), Újlót (Veľké Lovce), Fajkürt (Dedinka) és Komáromcsehi (Čechy) községek között elterülő erdőségben a pálos rend máriacsaládi pálos kolostora, melynek szerzetesei 1512-től 1863-ig kisebb-nagyobb kényszermegszakításokkal fejtették ki áldásos tevékenységüket.
Az irgalmasság vasárnapi lévai magyar nyelvű szentmise főcelebránsa Antal atya volt. Már a szentmise kezdetén jelezte, hogy az irgalmasság forrása a Szentírás. Biztatott hitünk és magyarságunk megtartására, mert mint mondta „az igazért való ténykedést, küzdelmet a Jóisten megáldja”. Kért minden jelenlevőt, hogy a szentmisét annak minden résztvevője a saját megújulására ajánlja fel. Antal atya szentbeszédének lelkületét áthatotta imádságos élete. Mély gondolatai az aznapi szentleckében Jézus szájából elhangzó „Békesség Nektek!” köszöntés, de igazából kinyilatkoztatás köré csoportosultak. Mint elmondta, ennek a békességnek igazi gyökere Isten elé állni és letenni elé bűneinket, gyengeségeinket. Ez a békességhez vezető út számunkra a gyakori szentgyónás, a rendszeres szentmise-látogatás és az Oltáriszentség rendszeres magunkhoz vétele. S akkor majd nem saját akaratunk, de az isteni irgalmasság, a Szentlélek fog bennünket megváltoztatni, elhozni nekünk Krisztus békéjét. A bennünket átformáló Oltáriszentséget Antal atya, Gyurász Pál lelkiatyánk és Antal atya rendszeres sziklatemplomi segítője Csaba akolitus szolgáltatták ki. A szentmise végén a Lévai Szent László Kör tagjai hálatelt szívvel virágcsokorral és kis figyelmességgel köszönték meg Antal atya lélekemelő szentmiséjét.
Majd autókba ülve a két lelkiatyát és Csaba testvért elvittük Máriacsaládra, a mára sajnos romossá lett volt pálos kolostorba. Körbejárva és elmélkedve a valamikori hatalmas bazilika és kolostor falai között rátaláltunk a prefektórium 18. századi falfestés maradványaira, illetve az ott ténykedő pálos atyák celláira.
Következő úti célunk a pozbai szentkút volt, mely szorosan kötődik a máriacsaládi pálos kolostorhoz. Ugyanis a máriacsaládi pálosok csodaszép templomában már régebben Pozbán keresztül jártak a búcsúsok, és a pozbai erdőben szerettek megpihenni. Egyik alkalommal nagyszerű forrásra bukkantak a zarándokok, amelynek csodatévő erejéről hamarosan megbizonyosodtak. A víz áhítatos használatától többnyire vakok nyerték vissza látásukat. A csodák híre villámgyorsan terjedt. 1841-ben egy nagyon kicsi fakápolna épült a forrás közelében. 1863-ban villám csapott a máriacsaládi pálos bazilika tornyába. A tűz sajnos átterjedt a kolostorra is. Mindkettő oly mértékben leégett, hogy már nem építették újjá. E szomorú esemény után a búcsúsok úti célja a pozbai szentkút lett. 1869-ben volt először szentmise a pozbai szent kútnál a Nagysallóból származó Répás Jánosné kérésére, aki csodálatos módon szintén itt gyógyult meg súlyos szembetegségéből a csodatévő forrás segítségével. 1885-ben ez az immár negyvennégy esztendős kápolnácska összedőlt, de Harris József esperesplébános buzgólkodására 1914-ben új kápolna épült a Hétfájdalmú Szűzanya tiszteletére. Ugyanez a plébános 1926-ban egy másik kápolnát is emeltetett Szűz Mária szent neve tiszteletére. Pünkösd napján, valamint szeptember 15-én a Fájdalmas Szűzanya ünnepén vannak a főbúcsúk a kegyhelyen. Vendégeinket is megérintette a hely kisugárzása és közös énekkel dicsőítettük a Szűzanyát.
Az ebéd és rövid délutáni pihenő után Antal atya a Reviczky Házban folytatta a szép számban megjelent lévai és Léva környéki hívek aznapi lelki gondozását egy lelkigyakorlattal felérő előadással a pálos rendről, annak szellemiségéről. Az előadás során megismerhettük a rend, Szent Pál első remete szerzeteseinek rendje névadójának életét, a rendalapító Boldog Özséb karizmatikus kisugárzását, valamint a további rendfőnökök, Benedek és István azon ma már regulává lett útmutatásait, hogy a rend legyen egy vendégfogadó renddé. Ez annyit jelent, hogy a rend telepedjen meg a Szűzanya által kijelölt helyeken, kegyhelyeken és fogadja az oda érkező megújulni kívánó „vendégeket”, vagyis a zarándokokat. Így alakult ki a rend Mária tisztelete, s hogy ma számos Mária-kegyhelyen vannak a pálos atyák szerzetesi központjai.
Többek között azt is megtudtuk, hogy Szent István királyunk mellett Magyarország másik védőszentje Szent Pál remete. Ugyanis Nagy Lajos királyunk, aki szerfölött kedvelte a pálosokat, fogadalmat tett: ha nyer a Velence elleni háborúban, megszerzi kedvelt rendje számára az óhajtott ereklyét. A király 1381-ben hadisarcként meg is szerezte Remete Szent Pál mumifikálódott holttestét és magyar földre hozatta. Ezzel Szent Pál oltalmába ajánlotta hazánkat, s ettől kezdve a thébai sivatag remetéje Magyarország társvédőszentjeként szerepelt. Először Budára, a királyi vár kápolnájába szállították az ereklyét és ünnepélyes, nyilvános tiszteletre kihelyezték. Pálos szerzetesek őrködtek mellette. Innen ünnepi körmenetben a rend főmonostorába, a mai Budaszentlőrincre szállították, ahol kápolnát építettek a remete szent tiszteletére. Hamarosan az ország minden részéből érkeztek ide zarándokok. Így keletkezett a középkorvég egyik legnépszerűbb búcsújáróhelye, s így lett végleg magyarrá az egyiptomi szent. A pálosok, féltve az oly nagy becsben tartott kincset, Szent Pál ereklyéjét, a török elől elmenekítették előbb az elefánti kolostorba (Nyitra megye), majd onnan Trencsén várába, remélve, hogy ott nagyobb biztonságban lesz. De a török Budaszentlőrinc feldúlása és elpusztítása után 1527-ben eljutott Trencsénbe is, ahol a drága ereklye az ostrom alkalmával elégett.
Antal atya a szerzetesi életről, a szerzetesi közösségről is szólt. Nagyon találóan egy kerékpár kerekéhez hasonlította. Tengelye a Jóisten, a küllők a szerzetesek és az abroncs a közösség, mely azokat összefogja. Ebből a hármasból semmi sem hiányozhat, hiszen úgy, ahogy valamelyik tartozék hiánya esetén a kerék összecsuklana, a szerzetesrend sem létezhetne. Továbbá Antal atya azt is hangsúlyozta, hogy a szerzetes Isten katonája, akinek helyettünk is meg kell vívni a gonosz elleni harcot. Hogy erre a harcra minél többen legyünk, és fel legyünk arra vértezve, gyakori imádságra, szentgyónásra és szentáldozásra biztatott valamennyiünket. Nagy-nagy tapssal jutalmazták a jelenlevők Antal atya imádságos lélektől áthatott szavait. A közös együttlétet a „Boldogasszony Anyánk…” kezdetű szép egyházi énekünkkel zártuk. Ezt követően Antal atya az általa ajándékként hozott Szeretetláng imafüzetekbe az érdeklődőknek emlékbe egy-egy rövid üzenetet írt.
Mi, akik ezt a napot Antal atya és Csaba akolitus testvér társaságában tölthettük felejthetetlen lelki és szellemi élménnyel gazdagodtunk. Tegnapi lévai ittlétüket és a pálos lelkület ily közeli megtapasztalását hálás szívvel köszönve, a Jóisten bőséges áldását kérjük reájuk!
Müller Péter felvételei az eseményről.
https://www.facebook.com/pg/FELVIDEK.ma/photos/?tab=album&album_id=1498459836842994
