Etnológia és őstörténet címmel tartott előadást a Csallóközi Múzeum kiállítótermében Nagy Iván, néprajzkutató, a múzeum kurátora. Másfél órás, igényesen felépített prezentációjában arra kereste a választ, kik vagyunk mi, magyarok, honnan eredünk és milyen etnicitásokkal bírunk.
Ennek megállapítása ugyanis közel sem olyan egyszerű, mint ahogy első pillanatra talán tűnhet. Valaha az ázsiai sztyeppén más emberekkel és embercsoportokkal éltek együtt őseink. I. e. 1200 körül alakult ki arrafele a lovasnomadizmus, ami hosszú időre meghatározó maradt őseink számára. Lovas nomádként érkeztek meg új hazájukba is, ahol aztán végképp letelepedtek és uralmuk alá hajtották az itt élő népeket.
„Minden embernek több rétegű az etnicitása. Napjainkban is ugyanúgy jellemző ez, mint valaha régen, jóval azelőtt, hogy őseink bejöttek volna a Kárpát-medencébe. Nemzetségekben éltek az emberek, amelyek valamilyen törzsbe tartoztak, és nomád etnicitásuk változott idővel hunná, szkítává vagy éppen türkké. A magyarok egészen Trianonig – az ősidők óta – mindig presztízs helyzetben voltak, aminek köszönhetően magukba olvasztottak más népességeket is. Valaha, amikor őseink még az ázsiai sztyeppén éltek, átvették például az íjkészítés tudományát. S ezzel együtt ők is hunokká váltak, akik azokat a bizonyos nevezetes íjakat készítették. A türkök kitaláltak egy katonai harcos módszert, ami elterjedt mindenfelé, s amit a magyarok is átvettek és alkalmazták. Mindezt a tudományt őseink elhozták magukkal a Kárpát-medencébe, ahol szintén domináns helyzetbe kerültek” – magyarázta az előadó portálunknak az előadást követően.
Számos példát hozott fel a többes etnikai identitásra és megemlítette, hogy a mongóliai kazahok magukat szintén magyaroknak nevezik.
Ilyen lehetett az őshaza
Nagy Iván előadásában saját, Mongóliában készült fényképein mutatta be, hogy élnek a sztyeppei emberek. Egy kicsit olyan volt a képsorok látványa, mintha visszacseppentünk volna az ősmagyarok korába. A lovat igencsak jól megülő férfiakat láttunk, akik maguk előtt terelték az állataikat; jurtákat, ahol a családok mind a mai napig élnek; veretes lószerszámokat, amilyeneket őseink is készítettek. A lefotózott arcok némelyike ismerősnek tűnt, szinte elütött a többitől. Mintha csak egy itt élő falusi embert fedeztünk volna fel a fotókon. Mindez csak azt bizonyítja, hogy valaha régen a világnak ezen a táján keveredtek a népek egymással.
„Saját kutatásaimra alapoztam az előadást, hiszen kétszer is jártam már az említett országban, ahol megtapasztaltam, hogy ez az etnikai tudat ott is igencsak rétegzett. Van nyelvi, vérségi, katonai és más egyéb etnicitás. A közeljövőben szintén kiutazom, hogy további megfigyeléseket végezzek a sztyeppei népek között” – számolt be további terveiről az etnológus.
