(Fotó: novinky.cz)

A cseh államfő nem örülne, ha a Közép-európai Egyetem (CEU) Budapestről Prágába költözne, mert Soros György nevéhez számos „minimum furcsa” tevékenység kapcsolódik, s ő a kormányokat döntő utcai tüntetések, a „majdanok” helyett a demokratikus választásokat és a kormányok demokratikus cseréjét részesíti előnyben.

Miloš Zeman erről a Parlamentní Listy nevű cseh hírportálon vasárnap nyilvánosságra hozott interjúban beszélt. Kérdésre válaszolva, mit mondana Andrej Babiš cseh kormányfőhelyettesnek, aki a Közép-európai Egyetem Prágába költözését felvetette, a cseh köztársasági elnök leszögezte: „Elmondanám neki, hogy Soros György nevéhez valóban egész sor, minimum furcsa tevékenység fűződik, illetve azt, hogy a majdanok helyett a demokratikus választásokat és a kormányok demokratikus cseréjét részesítem előnyben.”
Miloš Zeman szerint ezen furcsa tevékenységek közé sorolható a Közép-európai Egyetem működése is. „Nem zárható ki, hogy ez (az egyetem) egyfajta agytrösztként (think-tank) működik az ilyen típusú tevékenységek megszervezésekor” – jelentette ki a cseh elnök az interjúban.

A cseh államfő úgy látja: miután a Közép-európai Egyetem vezetése közölte, hogy nem akar elköltözni Budapestről, Andrej Babiš felvetése, illetve az esetleges erről folytatandó tárgyalások, ma már tárgytalanok. Soros Györgyöt és egyetemét már Václav Klaus, Zeman elődje is bírálta.

A Lidové Noviny című cseh napilapban pénteken megjelent interjúban a volt államfő szerint Soros György neve jelképe a „polgári társadalom” fogalom totális félremagyarázásának, a cseh politikus ezért támogatja Orbán Viktor magyar miniszterelnök fellépését az amerikai milliárdos ellen. Klaus kijelentette: meggyőződése, hogy a múltban és most is Soros György az általa alapított szervezeteken keresztül leplezetten megpróbálja befolyásolni a politikát és a közvéleményt.

Szerinte az 1991-ben Prágában alapított CEU azért távozott 1996-ban Budapestre, mert az általa vezetett cseh kormány nem volt hajlandó teljesíteni az egyetem részéről követelt privilégiumokat. „Soros György és az általa pénzelt intézetek későbbi politikai tevékenysége a világ számos országában bebizonyította, hogy ez a döntés (a cseh kormányé) helyes volt” – szögezte le Václav Klaus a pénteki Lidové Novinyben.