Villőzés Pogrányban (Fotó: Tóth Klára/Felvidék.ma)

A Zoboralji Szent László Hagyományőrző Egylet szervezésében április 8-án, délelőtt tíz órától kerül sor a nem mindennapi látványosságra. A zoborvidéki magyar népszokást, a virágvasárnapi villőzést, fiatal, népviseletbe öltözött leányok mutatják be fúvószenekar kíséretében a belváros utcáin.

A Duna Menti Múzeum igazgatóhelyettese, Sipos Anna néprajzkutató segítségével megvalósuló rendezvénybe bekapcsolódnak a helyi egyházak, kulturális egyesületek, iskolák képviselői is. Természetesen minden érdeklődőt szívesen látnak az eseményen, hiszen a küldetésük éppen az, hogy ezt a különleges, régi szokást bemutassák egy olyan városban, ahol ennek hagyománya nincs. A villőzésről, a rendezvény részleteiről és a pontos programról Sipos Annát kérdeztük.

A villőzők tavaszt és jókívánságokat hoznak Komáromba

A múzeum igazgatóhelyettese elmondta, hogy az esemény komáromi megszervezésére a Zoboralji Szent László Hagyományőrző Egylet vezetősége, Jókai Mária és Maga Ferenc kérték fel. Céljuk, bemutatni a villőzés szokását. Megtudtuk, autóbusszal jönnek Zoboraljáról és a zsérei fúvószenekar is elkíséri őket, hogy még jobban felhívják magukra a figyelmet. Sipos Anna hozzátette, a villőzés szokásához régebben nem kötődött zenekar.

„A villőzés egy tavaszköszöntő szokás, amely főként Zoboraljára volt jellemző. Kisebb-nagyobb lányok csoportokban járták a falut. Fűzfa zöld ágára, régebben kivarrott, díszes zsebkendőket, de ma már csak színes szalagokat tűznek” – mesélt a népszokás kellékeiről. Elmondta, ezek a leányok tavaszköszöntő énekekkel bőséget, áldást kívánnak hozni a faluba, a házakhoz. „Eltemetik a telet, és hozzák a tavaszt, a megújulást. Ezt szeretnék most elhozni Komáromba, a belvárosba is“- fogalmazott a néprajzkutató.

Sipos Anna beszámolt arról is, hogy egy máig élő népszokásról van szó, hiszen Gímesen, Zsérén, Kolonyban és Alsóbodokon virágvasárnaponként járják a település utcáit a villőzők. „Mivel Komáromba nem jöhetnek virágvasárnap, hiszen otthon villőznek, ezért jönnek hozzánk szombaton” – magyarázta. Elmesélte, hogy faluhelyeken a villőzők meg-megállnak egyes házaknál. Hangos énekszavukra kiállnak a kapuba a háziak, főként asszonyok, hogy fogadják őket. „A villőzőket szívesen fogadták majd minden háznál és ajándékokkal kedveskedtek nekik. Legtöbbször hímes tojással, csokoládéval, de volt ahol pénzt is adtak” – mondta el a villőzés szokásairól. Az ilyenkor szokásos mondókákkal, énekekkel bő termést kívántak a háziaknak.

A pontos útvonal, amelyen haladnak majd

A villőzés komáromi útvonaláról elmondta, hogy a Szent András-templom elől indulnak délelőtt tíz órakor. Ekkor már szemben, a Duna Menti Múzeum kertjének Jókai szobránál várják őket a Jókai Közművelődési és Művelődési Egyesület tagjai. Ezt követően a Nádor utcán végighaladva a Szent István-szoborhoz vonulnak, ahol rövid ideig szintén megállnak. Innen a Megye utcán haladnak tovább dalolva, egészen a Klapka Vigadóig, ahol pogácsával, frissítőkkel várják őket. Ezt követően az Európa-udvarban található művészeti alapiskola tanárai és diákjai fogadják majd a zoboralji villőzőket. Az iskola tanárai egyébként kiegészítő programként 10-től 12-ig húsvétváró foglalkozást tartanak az érdeklődő gyerekek számára. Az alapiskola diákjaival való találkozás után a villőzőket Keszegh Margit, Jókai Egyesület elnöke és családja is fogadja a Jókai utcában, majd a Ferences utca érintésével visszatérnek a Nádor utcára, ahol a katolikus plébánián fogadják őket.

Sipos Anna továbbá azt is elmondta, hogy a virágvasárnaphoz kötődő népszokás többek között azért is volt olyan közkedvelt, mivel a húsvét előtti utolsó vasárnap még javában a böjti időszakhoz tartozik. Ebből kifolyólag nem illett ilyenkor dalolni, táncolni, ám ezen a napon a villőzők kivételt tehettek, megengedett volt a vigadalom – tette hozzá.

Mint megtudtuk, a szervezők, tehát a Zoboralji Szent László Hagyományőrző Egylet, idővel országos méretűvé szeretné kiterjeszteni a villőzés szokásának bemutatását, kiegészítve esetleg más, nem csak zoboralji településeken őrzött tavaszváró, tavaszköszöntő népi hagyományokkal.

A rendezvényről az Eseménynaptárunkban is olvashat.