(Fotó: SITA)

(Frissítve!) A Szlovák törvényhozás a délután öt órai szavazáson 129 szavazattal (144 honatya volt jelen) eltörölte a mečiari amnesztiákat, valamint Michal Kováč fiának adott kegyelmét. Előtte a mečiari amnesztiák eltörléséről szóló határozatjavaslatról tanácskozott a parlament. A határozat, amelynek beterjesztésére 30 képviselői aláírás volt szükséges, 89 képviselő aláírását tartalmazza.

A parlamenti határozat szövegében az olvasható, hogy a szlovákiai társadalmat már hosszabb ideje aggodalommal töltik el Vladimír Mečiar amnesztiái és az, hogy Michal Kováč kegyelemben részesítette a saját fiát.

A parlament ezért szeretné ezeket a döntéseket hatályon kívül helyezni „abból a meggyőződésből kiindulva, hogy a jogállamiság elengedhetetlen része az alapvető jogok és szabadságjogok tiszteletben tartása, tiszteletben tartva továbbá azt az alapelvet, hogy amnesztia nem nyújtható a hatalom gyakorlóinak, a nevükben vagy velük együtt cselekvő személyeknek és az államhatalom képviselőinek, továbbá figyelembe véve a minden személy erőszakos eltűnéssel szembeni védelméről szóló nemzetközi egyezményt és a köztársasági elnöki esküre hivatkozva, amelynek részét képezi az a kötelezettség is, hogy a feladatait a polgárok érdekében végzi, valamint, hogy betartja és védelmezi az alkotmányt, illetve a többi törvényt”.

A délután 17 órára tervezett szavazást a kormánykoalíció a politikai kultúra formálódása szempontjából nagyon fontosnak tartja. A koalíciós pártok vezetőinek mai közös sajtótájékoztatóján Robert Fico kormányfő üdvözölte az ellenzék konstruktív hozzáállását.

„A mai napot, amikor valószínűleg 17 órakor szavazni fog a parlament, esélynek tartom egy új minőségű politikai párbeszéd elkezdődésére. Egy sor külpolitikai és belföldi kihívás előtt állunk, s a mai szavazás jelzés lehet arra, hogy vannak témák, amelyek a koalíciós-ellenzéki mérkőzés felett állnak. Csak rajtunk múlik, hogy magányos felkiáltás lesz-e, avagy pozitív iránnyá válik-e a szlovák politikában” – fogalmazott Fico.

Fico szerint megérett az idő az amnesztiák eltörlésére

„Sohasem tagadtam, hogy az amnesztiákat erkölcsi mocsárnak tartom, és parlamenti nyilatkozatban is elítéltük azokat. Megérett az idő arra, hogy a szlovák társadalomnak ezt a bélyegét eltüntessük” – fűzte hozzá a kormányfő, akinek nem is olyan régen még szilárd meggyőződése volt, hogy a mečiari amnesztiák jogilag eltörölhetetlenek.

Andrej Danko (SNS), a parlament elnöke szerint a 90-es évek időszaka nem volt könnyű, súlyos traumát jelent ez az időszak, de a jelenlegi koalíciós pártok egyik vezetője sem okozta azt. Mint mondta, örül, hogy az ellenzék elfogadta a koalíció javaslatát, fizetségképpen a koalíció is elfogadta az ellenzék módosító javaslatait. „Leállítottuk az abban való versengést, hogy ki a jobb és ki a rosszabb” – fűzte hozzá Danko.

A Most-Híd elnöke, Bugár Béla szerint tudatosítani kell, hogy megváltozik az újkori történelem. A pártelnöknek meggyőződése, hogy az Alkotmánybíróság megerősíti a mečiari amnesztiák hatályon kívül helyezését, amivel véleménye szerint a jelenlegi politikusok tartoznak a polgároknak, annak ellenére, hogy nem ők okozták azt a traumát.

Erik Tomáš (Smer-SD) parlamenti képviselő parlamenti felszólalásában úgy fogalmazott, ifjabb Michal Kováč elhurcolását diákként élte meg és rendkívül abszurd dolognak tartotta. „Újságíróként foglalkoztam az eset kivizsgálásával. Tetszik, vagy nem tetszik, ezek a tettek történelmünk egy részét képezik” – mondta, hozzáfűzve, az embereknek joguk van arra, hogy megtudják, miként cselekedtek azok, akiknek a gondjaira bízták ezt az országot. „Én örülök, hogy szabadon és felelősségteljesen szavazhatok az amnesztiák eltörlése mellett” – jelentette ki.

Poliačik: Az Alkotmánybíróság nem hagyhatja figyelmen kívül a társadalmi egyetértést

Martin Poliačik (SaS) ellenzéki képviselő szerint a parlamentben megmutatkozott, hogy a társadalmi egyetértés túlságosan nagy ahhoz, hogy az Alkotmánybíróság figyelmen kívül hagyja azt.

„Nem hiszem, hogy ez az egyetlen alkotmányos megoldás. A parlament eltörölhette volna az amnesztiákat az Alkotmánybíróság nélkül is, a saját döntésével. A koalíciós javaslatot azonban nem Erik Tomáš vagy a Smer miatt támogatjuk, sem pedig a kormánykoalíció miatt, hanem mert tudjuk, hogy a polgárok azt szeretnék, ha a mečiari amnesztiákat hatályon kívül helyeznénk. Ne játszadozzunk azzal, hogy ki vette át a kezdeményezést” – mondta.

„Nem ennek a vulgáris embernek, a kormányfőnek az érdeme, hogy az amnesztiákat eltöröljük. Az ellenzék emberei felülkerekedtek azon, ki állt elő a javaslattal” – fűzte hozzá a liberális képviselő, aki reméli, hogy a határozat keresztülmegy a parlamenti testületen és a mečiari amnesztiák a mai nappal örök időkre a múltba vesznek.

Ondrej Dostál (SaS) ellenzéki képviselő módosító javaslatában azt indítványozza, hogy csak a mečiari amnesztiákat töröljék el, Michal Kováč fiának adott kegyelmét ne. Azt állítja, lehetőséget kíván ezzel adni azoknak a képviselőtársainak, akik hozzá hasonlóan vélekednek.

„Az eredeti javaslatot akkor is megszavazom, ha az én módosító indítványom nem megy keresztül a törvényhozáson, mert az amnesztiák eltörlését fontosabbnak tartom, mint azt, hogy a kegyelem ne legyen hatályon kívül helyezve” – jelentette ki felszólalásában az ellenzéki képviselő.

A határozat, ha elfogadja a parlament, hatályon kívül helyezi a kormányfő 1998. március 3-án, az amnesztiákról hozott rendelkezésének V. és VI. cikkét, továbbá a kormányfő 1998. július 7-én hozott döntését az amnesztiáról és a köztársasági elnök 1997. december 12-én a kegyelmi eljárásban hozott döntését.

(TASR/Felvidék.ma)