Kedves meghívást kapott a Pósa Lajos Társaság egy gyerektáborba, a Baranta völgybe, aminek szerdán, július 5-én tettünk eleget. Mindig örömmel megyünk gyerekek közé, hisz ők voltak Pósa Lajos kedvenc hallgatósága – a tradíciót pedig tovább kell vinni.
Szép környezetben vártak ránk. Volt, aki még a kerámiafestést fejezte be, amit mi türelmesen megvártunk. Nem szabad zavarni az alkotókat. Lassan körénk ültek és érdeklődve várták a zenés Pósa-mesedélutánt.
Először Pósa bácsiról beszélgettünk; hol született, honnan indult a nagyvilágba. A gyerekek közül meglepően sokan ismerték a nevét, bár a táborlakók között nemcsak gömöriek voltak, a messzi Svédországból is volt magyar résztvevő …
Felvázoltuk nekik a több mint száz év előtti gyermekvilágot az akkori Magyarországon és Az Én Ujságom fontosságát. Hiszen abban a korban nem volt még nagyon lehetőség rá, hogy a gyermekek az iskolán kívül más módon kapjanak lelki táplálékot az irodalom, a történelem és a művészet terén. Továbbá, hogy megtudják, milyen gazdag a magyar mondavilág, milyen gyönyörűek a magyar népmesék, milyen példamutató hősökkel van tele a történelmünk.
Beleolvastunk az egykori szerkesztő bácsi postájába is. Érdekes volt hallgatni az akkori gyermekek gondját-baját és Pósa bácsi tanácsait.
Egy kis muzsikálásra is rá lehetett venni őket (Fotó: Pósa Judit)
Persze, nem maradhatott ki a mese és vers sem. Gárdonyi Géza verséből megtudhatták a kis hallgatók, hogy miért rövid a nyúl farka és miért nem szőrös a kutya talpa… Akit érdekel, olvasson utána!
Örültünk, hogy kérték a következő történetet, amit már maguk választottak ki: a Bogarak piktora című Pósa verset.
Azért nem csupán prózával, hanem megzenésített versekkel is készültünk. Páko Mária előadásában több dalt is meghallgathattunk, és láss csodát, a többség már ismerte és csoportosan énekelte Marika nénivel a fülbemászó dallamokat. Aki pedig csak ott hallotta először, az megtanulhatta az előadótól. Sőt, még gitáros segítsége is akadt Marika néninek a táborlakók közt!
Csillogó szemmel hallgatták a gyerekek a régi verses meséket és eltűnt a száz esztendős szakadék az író és a hallgatók közt, mert a mese örök. Az igazi érték nem mulandó. Itt van velünk és itt is marad, csak rá kell találni.
