Harmincezres település külvárosi bevásárlóközpontja. Itt boltocskák természetesen nincsenek már, csarnokoknak beillő vásárlási térségek várják mindazokat, akik ajándékokkal kívánnak kedveskedni szeretteiknek.
Az egyik ilyen árudába lépve hangos rock zene árad angol nyelvű szöveggel.
A hatalmas helyiségben a legkülönfélébb fehérneműk, sálak, szépítőszerek, fogkefék és fogpaszták, zsilettek, bizsuk, és rengeteg csecsebecse fogad. Több ezer árucikk ontja magából, és mérgezi a levegőt a szinte kivétel nélkül műanyagokból gyártott tárgyak felületéről.
Az egyik polcsor mellett kis, karácsonyfát idéző tárgy vonzza a tekintetemet. Természetesen ez is műanyag, de parányi ágain torzak a fenyőtüskék, préselt ágai nincsenek harmóniában. Ez a nevesincs képződmény próbálja velem (is) elhitetni, hogy igenis, karácsonyunk egyik jelképe kíván lenni. A „fácska” a nyakamig ér. Csúcsán pár vonallal megrajzolt, piros sapkás papír Mikulás-fej. Ez a jelképnek szánt „dísz” még kétszer fordul elő rajta.
Az „áruda„ egy német áruházláncot képvisel a harmincezres település külvárosi bevásárlóközpontjában, de a mai Nyugat-Európa jelképe lehetne, szavak nélkül is magyarázatot adva az ott zajló viszonyokra. Onnan már hosszú évekkel ezelőtt száműzték a Jézuskát, a betlehemi csillagot, az áhítatot, az együttérzést.
Karácsony előtt néhány nappal talán éppen ez a mérgezett levegőjű, árucikkekkel zsúfolt, műanyag-halmazokból kialakított vásárlási térség, s ez a torz fenyőfácska a legnagyobb ajándékunk, mert láthatjuk, mi vezette a magukat felsőbbrendűeknek képzelő nyugati társadalmakat szemünk előtt zajló szétesésükhöz…
