Marcinkó Adrián, az Év vállalkozója 2017-ben (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Szombat este hirdettek eredményt az első alkalommal megrendezett Év vállalkozója versenyen, melynek ünnepélyes kiértékelésén részt vett Potápi Árpád János, nemzetpolitikai államtitkár, Farkas Iván, az MKP gazdasági alelnöke és Zita Zemková, az OTP Szlovákia vezérigazgatója.

A Szlovákiai Magyar Fiatal Vállalkozók Szövetsége rendezésében megvalósuló esemény házigazdája, Iván Tamás elnök a rendezvény megnyitóján úgy fogalmazott, a verseny célja, hogy ösztönözze a fiatal vállalkozókat saját cégük fejlesztésére, új ötletek megvalósítására, innovatív termékek, szolgáltatások létrehozására. A versenybe mintegy 45 fiatal vállalkozó kapcsolódott be. Közülük mindössze a tíz legjobb értékelést kapott vállalkozó juthatott be a döntőbe, melyre december 9-én Komáromban, a Tiszti pavilonban került sor.

Az ünnepélyes megnyitó és a köszöntők elhangzását követően került sor arra a kerekasztal-beszélgetésre, melynek résztvevői sikeres, szlovákiai magyar vállalkozók voltak. „A holtponton ne add fel” címet viselő beszélgetésben arra keresték a választ, milyen Szlovákiában magyarként vállalkozni és mi szükséges egy sikeres vállalkozáshoz. A gútai Lebeco pékség ügyvezetőjével, Lévai Leonarddal, valamint a párkányi Convertis papíripari termékek gyártásával és forgalmazásával foglalkozó cég vezetőjével, Béres Józseffel Mészáros Attila, a Magyar Nemzeti Kereskedőház ipolysági irodájának irodavezetője beszélgetett. A beszélgetésből kiderült, kitartással és elhivatottsággal szinte minden akadály leküzdhető, de elengedhetetlen a szakmai felkészültség és a gyors helyzetfelismerés a sikeres vállalkozáshoz.

A tíz legjobb értékelést kapott vállalkozó juthatott be a döntőbe (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Ezt követően került sor a döntőbe jutott tíz fiatal vállalkozó öt perces prezentációjára, melynek keretében bemutatták a szakmai zsűri, valamint a szélesebb közönség számára a jövő évi fejlesztési tervüket, terméküket.

A tíz legjobb vállalkozás, tehát a döntősök a következők voltak: a komáromi székhelyű reklámügynökség, médiavállalkozás a 22 MEDIA, a rimaszombati AALL INN Kft., Palazzo nevű olasz éttermével. A párkányi képességfejlesztő Artis Centrum, akik Szlovákia területén az elsők között alkalmazzák az elismert, hungarikumnak számító Pető-módszert. A legjobb tíz közé jutottak az alistáli Sátor-testvérek is a Sator Space nevű vállalkozásukkal: Sátor Tamás és Dénes legismertebb termékei közé tartozik a HUNCUTS, az újragondolt magyar szuvenír termékcsalád és a sokak által ismert és elismert stresszoldó tojástérkép, az EggMap. A döntősök közé jutott a somorjai Kis Kósa Annamária is, aki 2003 óta tervez és készít egyedi ruhákat, 2009 óta a KOKA márkanév alatt, így vállalkozásával, a KOKA Fashion Design-nal vett részt a megmérettetésen. Bemutatkozhatott a zselízi MIRA Office is, akiknek nevéhez az ún. Reybag nevű, saját fejlesztésű iskolatáska fűződik, mely márka attól különleges, hogy rendkívül könnyű, mindössze 830 grammot nyom, és kifejezetten elsősöknek ajánlják. Lehetőséget kaptak a gútai gitárkészítők is: a GV Guitars tagjai eddig közel negyven gitárt értékesítettek, amelyek mind „zenészre hangoltak”, azaz személyre szabott egyedi gitárokat készítenek igényes zenészek számára. A dunaszerdahelyi látványtervező, építész Bott Gergely Studio Art Now nevű vállalkozását mutatta be. Szintén Dunaszerdahelyről érkezett és mutatta be egészséges termékeket gyártó és forgalmazó cégét, az Ani Fitt-et, annak vezetője, Rasztgyörgy Anikó. Végezetül bemutatkozott a komáromi Wado digitális ügynökég, melyet Marcinkó Ádám prezentált.

A rövid bemutatókat követően a zsűri elvonult, hogy meghozhassa szakmai döntését. Ez idő alatt a közönség megismerkedhetett a másfélmillió facebook-követővel rendelkező Tibi atyával, azaz a brand egyik kitalálójával, Tóth Mátéval. A fiktív papot életre keltő Tóth Máté beszélt a sikerességük titkáról is, és a tudatos márkaépítésről  – hogyan lehet a vicces Facebook posztokból felépíteni egy sikeres vállalkozást.

Tóth Máté, azaz “Tibi atya” (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

A zsűri tagjai – Simon Vilmos, a BME docense, Oláh Zsanett, az MNKH vezérigazgatója, Hajnal Virág, a nemzetpolitikai államtikárság főosztályáról, Zita Zemková, az OTP Szlovákia vezérigazgatója, valamint Gódány Zsuzsanna, a Selye János Egyetem oktatója – végül meghozta döntését, amelyben leginkább a vállalkozások piaci potenciálját díjazták.

Az első helyezett díját Marcinkó Adrián, a Wado cég tulajdonosa vehette át. A második helyen végzett Sátor Dénes és Sátor Tamás, az Eggmap feltalálói, a Sator Space cég tulajdonosai.  A harmadik helyezettként Melecski Júlia és Barthalos Réka, az Artis Centrum cég tulajdonosai végeztek az Év vállalkozója versenyen.

Az első 3 helyezett: (bj) Melecski Júlia, Barthalos Réka, Marcinkó Adrián és Sátor Dénes (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Negyedik helyen az ALL INN Kft., ötödik helyen pedig a GV Guitars végzett. Az első három helyezett nyereménye 1000, 700 és 500 eurós PR-csomag. Az Év vállalkozója versenyen bemutatkozott tíz versenyző részt vehet továbbá a jövőre induló, a Szlovákiai Magyar Fiatal Vállalkozók Szövetsége által szervezett mentorprogramban. Az első öt helyezett pedig térítésmentesen vehet részt az Egri Junior Expo rendezvényén. A Magyar Nemzeti Kereskedőház különdíját nyerte a Sator Space, a GV Guitars, a Mira Office és a Koka Fashion.