A Hungaricana igazi kincses lelőhely azoknak, akik a magyar múlt iránt érdeklődnek. Ehhez a cikkhez is innen merítettem a forrást, mégpedig Turczel Lajos írásából.
Többször is esett már róla szó – leginkább talán Simon Attila hiánypótló könyve, a „Magyar idők a Felvidéken” foglalkozott ezzel a kérdéssel – hogy az 1938-as impériumváltást követően, mikor a Felvidék visszakerült Magyarországhoz, a kezdeti eufória múltával bizony kisebb nagyobb súrlódásokra is sor került. Ezek egyik érdekes, kevéssé ismert epizódja, mikor felvidéki irodalmárok az ellen tiltakoztak, hogy a magyarországi lapokban, elsősorban a Nyugatban, általuk túl szigorúnak ítélt kritikák jelennek meg.
A tiltakozó akciót a kassai Kazinczy Társaság kezdeményezte a Budapesten állítólag lekicsinyelt felvidéki (szlovenszkói) irodalom becsületének megvédelmezésére. Kassán irodalmi matiné keretében fog demonstrálódni a közönség a szlovenszkói írókkal való szolidaritás mellett: ez a címe és alcíme a Prágai Magyar Hírlap 1933. április 9-i számában megjelent cikknek. Megtudhatjuk belőle, hogy a Kazinczy Társaság választmányi ülésén a Kassai Újság főszerkesztője, Kövess Illés dr. ítélte el a budapesti „destruktív kritikákat” és arra kérte a társaságot, hogy „az ügy fontosságához mérten foglalkozzon a dologgal és egy megfelelő akciót kezdeményezzen, amely módot nyújtana az itteni közönségnek arra, hogy együttérzéséről biztosítsa az íróinkat a méltatlanul lekicsinyelt szlovenszkói magyar irodalom pozícióinak védelmében.”
A felszólalások után a választmányi ülés Szepesi Miksa dr. javaslatára egyhangúlag a következő határozati javaslatot fogadta el: „A Kazinczy Társaság az irodalmi kritika szabadságának minden tisztelete mellett megütközéssel fogadja, hogy az utóbbi időben egyes budapesti lapokban és folyóiratokban olyan bírálatok jelennek meg a szlovenszkói magyar irodalmi művekről, melyek a jogos kritika határait messze túllépve a szlovenszkói magyar kisebbség szellemi színvonalát sem átallják kétségbe vonni, s amelyek az objektív igazság fényénél helytállóknak nem bizonyulhatnak. E fölényeskedő és lekicsinylő hangú kritizálgatás káros és elcsüggesztő hatásainak leküzdésére az egész magyar szellemiség érdekében fel kell sorakozni, éppen ezért a Kazinczy Társaság fölhívja az összes magyar kultúrtényezőt, hogy a lehetőségek szerint vessenek gátat az effajta megnyilatkozásoknak és azokat megfelelő keretek közé szorítsák. A Kazinczy Társaság a szlovenszkói magyar irodalom életrevalóságának bizonyítására megfelelő módokat fog találni, és addig is arra kéri a társegyesületeket, hogy a kérdésben való hasonló állásfoglalás mellett nézetüket és álláspontjukat vele közölni szíveskedjenek.”
A cikk még arról is beszámol, hogy Kassán a közeli időben a magyar színtársulat bevonásával matinét rendeznek, s „ez a nagyszabású esemény az itteni magyar közönség szimpátiáját lesz hivatva kifejezést adni a méltatlanul megbántott szlovenszkói magyar irodalommal szemben.”
Ám ez a felzúdulás nem volt általános, példa erre a Magyar Írás cikke. A cikk arról szólt, hogy a szlovenszkói magyar irodalomban „még mindig csak a kezdet legkezdetéről, az első lépésekről van szó, amelyek folytatását sok körülmény nehezíti és akadályozza” és e nehéz helyzeten „nem a pesti kritika ellensúlyozásával” lehet segíteni, hanem az írók fejlődésének elősegítésével, amihez a szigorú kritikai szellem is hathatósan hozzájárulhat. „Legyen kritika, amely kiválaszt, nyes és operál – írja a főszerkesztő. – Itthon kérjük ezt a kritikát, házi használatra, mert kifelé sem mutathatjuk szellemi életünk igazi arcát mindaddig, amíg ezt az arcot és ezt a beszélő szájat fogadatlan kozmetikusok kenik és mázolják a dilettantizmus ajakpirosítójával, az akarnok ambíciók púderjével és bécsirongyával. Íme, a pesti kritikust (Illés Endrét) is megzavarta az a látvány, mely Szlovenszkó felől már sokszor elérkezett hozzá …, amely őt is bizonyára már sokszor undorította, amint Szlovenszkó hegyei felől rávigyorgott.” (Darkó István: Szlovenszkó a kritika serpenyőjében. Magyar Írás, 1933, 4. sz.).
