A Csemadok pozsonyi székházában március 21-én nyílt meg Weintráger Adolf képzőművész tárlata. A kiállítás anyaga a művész szülőhelyéről, Diószegről került a pozsonyi kiállítóterembe.
A megnyitót Görföl Jenő, a Csemadok országos titkára köszöntője után Diószeg polgármestere, Szabó Antal tartotta. Elmondta, hogy a most látható műveket először náluk tavaly a kitelepítések 70. évfordulója alkalmából állították ki. Annak idején a képzőművész szüleit a magyarországi Vaskútra telepítették. A polgármester kifejtette, hogy városuk magyar népessége sajnálatos módon ugyancsak megfogyatkozott, már mindössze csak a lakosság 30 százaléka vallja magát magyarnak, Ez a tény figyelmeztető jelként ébresztette rá aztán a város vezetőségét és mindazokat, akiknek fontos a magyarság sorsa, hogy tenni kell valamit, vissza kell nyúlni a gyökerekhez, fel kell mutatni azokat az értékeket, amelyekre büszkék lehetnek. A polgármester így jutott el Weintráger Adolfhoz, akinek művészetét Magyarországon, sőt nemzetközi viszonylatba elismerik, a szülőhely pedig mit sem tud róla. A művész 1987-ben elhunyt, de felkutatták életútját, megkeresték családját, így történt, hogy lánya Weintráger Éva szívesen adta át a felvidéki kiállításra a tulajdonában levő képeket. A pozsonyi kiállítás megrendezésében oroszlánrészt vállalt Bedi Kata Petőfi Sándor ösztöndíjas és Nagy Gabriella, a felvidéki kiváló képzőművész Nagy József lánya. Nagy Gabriella remek hozzáértéssel elemezte is a képeket a tárlatnyitó közönségének.
Weintráger Adolfnak már kora gyermekkorában megmutatkozott rajzkészsége, és miután Magyarországon néptanítói oklevelet szerzett és a család új lakóhelyén Vaskúton kezdett tanítani, beiratkozott a Baján működő Rudnay Gyula képzőművészeti szabadiskolába. Első kiállítását 1949-ben rendezték meg. Egész életében pedagógusként működött, közben pedig sorra születtek alkotásai. 1987-ig, haláláig mintegy kétszáz csoportos kiállításon mutatták be képeit odahaza és külföldön. Művei a Magyar Nemzeti Galériában, Baján és más magyarországi múzeumokban és magánszemélyeknél megtalálhatók. Munkásságát Janus Pannonius-éremmel, Székely Bertalan-éremmel és díjjal, Nagy István-emlékplakettel ismerték el. Pedagógusi munkásságáért is több elismerésben részesült. A Pozsonyban látható képei keresztmetszetét nyújtják egész munkásságának, hiszen együtt vannak itt a grafikák, a tus- és tollrajzok, akvarellek, olajfestmények.
Minden képe egy történet, egy vallomás, egyéni hangvételű, karakteres. A hétköznapok világát, az őt körülvevő környezetet, az élet bensőséges pillanatait örökítik meg. Nyomon követhetjük ezt a Napraforgók, a Tanya, a Pásztor, a Fák télen, a Csónak, az Elképzelt király című képein. Érdekesek tusrajzai, ahol a plasztikus megjelenítést több vonal egymásutániságával érzékelteti, virtuóz módon a fekete tussal még árnyalatokat is képes ábrázolni, a sűrű vonalazással az emberi élet bonyolultságát jeleníti meg. Nagyon hatásos festménye Az én Krisztusom olajkép, amelyen a sötét és világos színek kontrasztjával a szenvedést, de a szívbéli szeretetet is kifejezi. Lakóhelyét, a bajai utcákat, a vaskúti falurészleteket összehangolt színfoltokkal, finom árnyalatokkal ábrázolja képein.
A Csemadok pozsonyi székházának Rákosi Ernő terme ismét egy színvonalas, megtekintésre érdemes tárlatnak adott helyet. A kiállítás közönsége a megnyitó elején és befejezésképpen Szunyogh Zsuzsa énekében és Iván Zoltán, a sikeres Pósfa zenekar tagjának zongorajátékában gyönyörködhetett.
Weintráger Adolf képeinek kiállítása Pozsonyban április közepéig látható.
