Szinte minden nógrádi településen emeltek emlékművet az I. illetve a II. világháború folyamán, hogy méltó módon tisztelegjen a falu közössége a hősi halált halt magyar honvédek emléke előtt. Rövid összefoglalónkban az Ipoly mentétől Gömör határáig mutatunk be öt emlékművet.
Vilkén a templomdomb tövében 1938. november 11. felirattal és kettős kereszttel, a Felvidék hazatérését is megjeleníti a betonból készült emlékmű, kész csoda, hogy mindez túlélte a kommunista diktatúrát is.
Csalár községben a temető bejáratánál látható az emlékmű, a fekete márványon arany betűkkel sorakoznak a honvédek nevei.
Panyidarócon a szocializmusban a kettős kereszt helyén pléh vörös csillag éktelenkedett az így megcsonkított emlékművön. Ha mélyebben belegondolunk ebbe az elvtársi perverzitásba, nehéz megfelelő szavakat találni erre a tettre, amelyet aztán 1989 után gyorsan helyre is állított az akkori önkormányzat. Panyidaróc az egyetlen település, ahol sikerült támogatást nyerni a Bethlen Gábor Alaptól az emlékmű megtisztítására és restaurálására.
Ragyolcon a fóútvonal menti kis parkrészben található a világháborús emlékmű, gondozott környezetben, a frissen festett aranybetűk azt jelzik, hogy a település őrzi a helybéli magyar katonák emlékét.
Osgyán már a Rimaszombati járás része Nógrád és Gömör határán. Amiért utolsóként bemutatásra kerül, annak különös jelentősége van. Bár a településen csak 20% a magyarok aránya (10% nem vallotta be a nemzetiségét a népszámláláskor) a magyar honvédek emlékműve ápolt környezetben őrzi a hősök emlékét a faluban. Ez a típusú emlékmű több településen is fellelhető a régióban, műkő vagy márvány változatban. Ami viszont kivételessé teszi az osgyáni emlékművet, hogy az oszlop mögött a magyar címer hármashalma és kettőskeresztje egy nagyméretű domborművel ad hangsúlyt az emlékműnek. A dolog szépséghibája „csupán” annyi, hogy szorgos szlovák kezek egy szlovák címert pingáltak a műkő domborműből úgy, hogy ízléstelen alapossággal kiszínezték azt kék, fehér és piros színekkel az eredeti magyar címerrészen. Mi ez, ha nem a kolonizálás jelhagyása?!
Sajnos, nagyon kevés településen tartanak nyilvános megemlékezéseket ezeknél az emlékműveknél. Mindössze november elején pislákolnak itt a mécsesek, amelyek fénye megvilágítja az aranybetűs magyar neveket.
Talán ideje lenne ebben az ügyben is egy regionális rendezvénysorozatot szervezni, mint ahogyan teszik azt Nógrád anyaországi részében. 1938-ra már csak nagyon kevés élő tanú emlékszik, akiknek minden szava, emlékfoszlánya kincs lehet a helyi krónikások számára, hiszen 80 évvel ezelőtt virágokat szórtak és diadalkapukat emeltek a palóc falvakban is, hogy köszönthessék a bevonuló Magyar Honvédséget.
