Határátkelő (Fotó: MTBIKER)

A kalondai székhelyű Pro Kalondiensis Polgári Társulás szervezésében kerül sor május 29-én 17 órai kezdettel a Kalonda–Ipolytarnóc határátkelőhelynél a Palóc Határkereszt felállítására és az azt övező ünnepségre.

Az esemény célja, hogy a történelmi Nógrád több mint 50 településének magyar polgármesterei, magyar önkormányzati képviselői, civil egyesületei az Ipoly és a Dobroda völgyéből közösen állítsanak egy olyan kettős keresztet, amelyet együttesen ácsolnak olyan módon, hogy áprilisban és májusban a Pro Kalondiensis felkérésére mindegyik településből összegyűjtenek egy-egy darab olyan faanyagot, amely egy régi épületből, kerítésből, egyebekből maradt meg, és ezért története, lelke van.

„Ezekből a gerendákból, deszkákból, faanyagból állítjuk össze a keresztet a határon, pár méterre attól a ponttól, ahonnan valakik, valamikor határfolyóvá tették a „hajózhatónak” minősített Ipoly folyót” -tudtuk meg Papp Sándortól, a Pro Kalondiensis Polgári Társulás elnökétől.

A rendezvény fővédnöke Menyhárt József, a felvidéki magyarok pártjának, a Magyar Közösség Pártjának az elnöke, védnökök Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Közgyűlése elnöke és Csúsz Péter, Besztercebánya megye elnöki megbízottja.

„A rendezvény küldetése, hogy egy regionális rendezvénnyel üzenjük a térség magyarságának az összetartozásunk erejét és az abban rejlő jövőbeni lehetőségeinket, miszerint ha közösen, folyamatosan egy koordinált erőt demonstrálunk, azzal egy állandó helyzetet teremtve a mindenkori közéletben, irányíthatjuk a közös jövőnket is.
Arra kérünk mindenkit, hogy hozzon magával egy szalagot, amelyet majd felköthet a Palóc Határkeresztre, amely ezek után naponta üzen az arra haladóknak arról, hogy a történelem nem ért véget és nekünk jogunk, sőt kötelességünk azt alakítani, itt, Nógrádban, az Ipoly völgyében is” -mondta Papp Sándor.

A rendezvényre minden jó palócot várnak a jelenlegi határ mindkét oldaláról.

További részletek a rendezvény közösségi hálón található eseményében olvashatók.