Kelemen Hunor a kolozsvári sajtótájékoztatón (Fotó: facebook video)

Kolozsvárott ma sajtótájékoztatón ismertették az őshonos kisebbségek európai jogvédelméért indított, és immár sikeresnek nevezhető Minority Safe Pack európai polgári kezdeményezés előzetes adatait.

Az aláírásgyűjtést az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) indította. A sajtótájékoztatón Vincze Lorant FUEN-elnök (RMDSZ) rámutatott, hogy a Minority Safe Pack a legnagyobb projekt, amelyet valaha a kisebbségi jogokért indítottak. Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke hangsúlyozta, az 1 215 879 aláírás a mintegy 50 milliós őshonos európai kisebbség sikere. Romániából a vállalt negyedmillió aláírás helyett 303 695 aláírás gyűlt össze, annak ellenére, hogy olyanok is voltak, akik azért drukkoltak, hogy ez ne sikerüljön. Egyelőre előzetes adatokról van szó, hiszen még folyik az aláírt nyomtatványok begyűjtése. Az RMDSZ elnöke köszönetet mondott az aláíróknak, a szervezőknek és a FUEN stábjának. Örömét fejezte ki, hogy erős, tettre kész partnerekre leltek a határon túli kisebbségi közösségek érdekvédelmi szervezeteiben. Kelemen Hunor itt név szerint említette a felvidéki Magyar Közösség Pártját is. Az RMDSZ elnöke arra is emlékeztetett, hogy korábban még csak négy európai polgári kezdeményezésnek sikerült teljesítenie az aláírásgyűjtés feltételeit, ehhez jön most a Minority Safe Pack.

A Felvidéken is sikeres volt a kezdeményezés, hiszen az előzetes adatok szerint az aláírások száma jóval meghaladja a vállalt 50 ezret (egy nappal az aláírásgyűjtés befejezése előtt 57 421 volt). Itt a magyar választópolgárok szavazatait megcélzó politikai pártok közül csak a Magyar Közösség Pártja gyűjtötte az aláírásokat, a vegyes párt nem. A civilszervezetek közül azonban több támogatója is volt a kezdeményezésnek, köztük a Csemadok, Via Nova Ifjúsági Csoport, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala, a Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom, a Diákhálózat, a Gombaszögi Nyári Tábor szervezői, a Kassai Magyarok Fóruma, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség is. Szlovákiában 12-én adják le a belügyminisztériumban az aláírásokat.

Az adatok elemzésére a következő napokban visszatérünk. Annyi bizonyos, hogy a magyarok a több mint 900 ezer aláírással példát mutatva és derekasan helytálltak.