Elsősegélynyújtás bemutatása a ZAMED mentőseivel (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)

Tizenöt éve viseli Csongrády Lajos kántortanító nevét a szőgyéni magyar alapiskola. Méltán választották névadójuknak, hiszen a Csongrády család tagjainak tevékenysége meghatározója volt a századforduló idején a községnek.

Maga Csongrády Lajos 43 évig szolgált és népszerűsége révén elnyerte a „modern tanító” és a „jóságos mester úr” címet, ahogyan hosszú évtizedeken át emlegették a szőgyéniek.

A szőgyéni iskolatörténet hagyományainak tiszteletét elevenítette fel a Csongrády Lajos Alapiskola, amikor programjai közé tűzte a Csongrády-napokat, melyeket minden év áprilisában megszervez. Szarka Andrea igazgatónő és a tantestület tagjai az idei emlékezést is színessé tették a diákság számára április 21. és 26. között.

Plakátkészítés az egészséges életmódról (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)

Ám nem csak a jelenlegi tanulók, az iskola volt diákjai is részesei lehettek az eseményeknek. Nyolcadik alkalommal volt az ünnepségsorozat megnyitója egyben a volt diákok találkozója is, s ez alkalomból 167 kerek évfordulót ünneplő volt diák, és kilenc nyugdíjas pedagógus tisztelte meg jelenlétével volt iskoláját. A legidősebb korosztály hatvan esztendő, a legfiatalabb korosztály öt év távlatából emlékezett az osztályfőnöki órán, a hálaadó szentmisén és a volt diákok bálján.

A rendezvénysorozat következő állomása az iskola felső tagozatos diákjait érintette. A testvérvárosi tatai önkormányzat tizennyolcadik alkalommal rendezte meg az anyanyelvi játékok vetélkedőjét, melynek témája az 575 éve született Mátyás király életének eseményeire épült. A 6-9. évfolyam diákjai mérték össze tudásukat. Hat négyfős csapat versengett a tatai meghívást jelentő előkelő első helyezésért.

Az anyanyelvi vetélkedő első helyezettjei (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)

Mivel a verseny szoros eredménnyel zárult, a zsűri igénybe vette a pótfeladatot, mely eldöntötte a helyezéseket. Így Forró Lilla, Pintér Rebeka, Molnár Dóra és Mauer Marcellina vehet részt az anyanyelvőrző diákok öt napon át tartó tatai találkozóján, mely a nemzeti összetartozás jegyében zajlik június elején, közösen a tatai, magyarkanizsai (Vajdaság) és szovátai (Erdély) vetélkedők győzteseivel. A második helyen végzett csapat tagjait – Blahovics Nándort, Halász Lázárt, Smíd Mártont és Sámson Tibort – szintén szeretettel várják Tatára, a 33. Tatai Minimaratonra. Minden versenyző értékes ajándékcsomagot kapott a tatai önkormányzattól. Az anyanyelvőrző vetélkedő megvalósítása és folytonossága Osgyáni Zsuzsanna, Tata külkapcsolatokért felelős munkatársának nevéhez fűződik, míg a feladatok összeállítását Szabó Szerafina könyvtáros vállalta.

Gútay Jánosné nyugalmazott irodalomtanár, Osgyáni Zsuzsanna a vetélkedő megálmodója és megvalósítója, Vígh Gábor polgármester és Szarka Andrea az iskola igazgatója (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)

A hét további programjaként az osztályok elkészítették az emlékezés koszorúit, melyeket elhelyeztek névadójuk emléktáblájánál. Volt közös társasjáték és osztályvetélkedő „Maradj talpon a Csongrádyban!” címmel, „Beugró” Gál Tamással és Kiss Szilviával, majd a Csongrády-hét utolsó napja „Egészségünkre!” címmel zajlott. A tanár-diák futballmeccsen ezúton a tanároknak kedvezett a szerencse, 9:7 arányú győzelemmel zárult a mérkőzés.

Készültek továbbá plakátok az egészséges életmódról, vetítésre is sor került „Amit a dohányzásról tudni kell!” témában és nem maradhattak el az ügyességi sportjátékok sem. Végül a ZAMED mentősei osztották meg a tanulókkal mindazt a gyakorlati tudást, amely az elsősegélynyújtáshoz szükséges.