„Gömörben, Pelsőcön születtem, hegyes-völgyes tájon. Elbűvölő ez a vidék, nehéz elszakadni tőle, s nem is lehet. Költészetem, életem ma is oda kötődik, ezért bukkan fel olyan sűrűn a természeti kép” – írja valahol Dénes György, a harmadvirágzás költészetének igazi elindítója. S bár élete túlnyomó részét Pozsonyban élte le, megmaradt gömörinek. Szülőfaluja nem is lett hűtlen hozzá, emléktábla őrzi az emlékét és a helyi alapiskola is a nevét vette fel. A 11 éve halott Dénes György 95 éve született.
„Kit a zord természet űzött//s féltében istent teremtett,//áll most roppant álmok között//csillagokra vágyó gyermek,//hitetlen erős hitében//a mindenség tengerében” – 1973-ban írja egyfajta ars poeticaként a Szemben a mindenséggel című versében. Ekkorra már a szlovákiai magyar irodalom jelese, akinek első verseskötete, a Magra vár a föld 1952-ben jelent meg.
„Szocialista tavaszunk hírnöke ez a verseskötet” – írja a kötet előszavában Egri Viktor, s ugyan ez inkább a kornak szól, mintsem a kötetnek, bár tagadhatatlanul Dénes sem tud akkor még szabadulni a korszellemtől. A szlovákiai magyar irodalom ahogy 1918-ban, úgy 1948-ban is szinte a teljes táptalanságból indul, s Dénest egy-egy verssel megelőzi ugyan a losonci Gály Olga, a garamkövesdi Gyurcsó István vagy a szintén gömöri Kovács István, mégis rá figyel fel először a szlovákiai magyar versszerető közvélemény.
A gömörhorkai papírgyári munkás 26 évesen az Új Szó munkatársa lesz, innen kerül át a rádióba, ahol évtizedekig az irodalmi műsorokat szerkeszti. Nyugdíjazása után ezt a posztot lánya, Lacza Éva veszi át. Boldog idők, amikor még hangszalagra kerültek íróink és költőink, amikor még hangjátékok is szép számmal készültek. A hatvanas években Dénes közéleti lírája elhalkul, s költészetében megjelenik az a melankolikus és egyre gazdagabb érzelemvilágú költészet, amely a harmadik nemzedék egyik legjelentősebb költőjévé teszi.
Nem szól gyakran, de minden egyes kötete igazi örömünnepe a szlovákiai, s egyúttal az egyetemes magyar lírának is. Az idő börtönében, Mélység fölött, Szemben a mindenséggel, Fenyéren boróka, Virágzó némaság, Elfogy a fény, Hajnaltól alkonyatig, Hattyú éji dala – s ahogy megjelenik az elmúlás élménye is a költészetében, úgy válik egyre elmélyültebbé a lírája.
„A vágyból csínján kortyolj, s ne hazudj// magadnak bűvös angyalszárnyat,//merülj örvénybe, s fuldokolni tudj,//kapkodván leget, fölkísértő árnyat.” – olvashatjuk Légy hű magadhoz című, arspoetikus versében, amelyben arra kéri az olvasóját: „Légy kemény, mint a csiszolt gyémánt éle,//magadhoz hű, bár veszteségek árán//elfolyt az élet, ösvényed kimérve,//ne szunnyadozz kerted kaszált virágán.”
Weöres Sándorhoz hasonlóan megérinti őt a gyermeki lét, s azon kevesek közé tartozik a magyar irodalomban (nálunk Simkó Tibor és Tóth Elemér társaságában), akik nem parancsra, hanem belső kényszerből fordulnak a legfiatalabb olvasókhoz. 1974-ben jelenik meg a Tücsökhegedű című kötete, ezt követően munkássága szerves részévé válik a gyerekek megszólítása, így azok 1984-ben a Pipitér, 1987-ben a Bükkfamakk, 1991-ben a Zebramadár, 1994-ben a Sétálni ment három kalap, 1999-ben a Kenderkóc, 2000-ben A tüsszentős király, 2002-ben a Toronyiránt száll a csóka, míg 2003-ban a Vaskabóca című kötetének örülhettek.
„Dénes György egyike azoknak a csehszlovákiai magyar költőknek, akiknek a verseiben a megmaradásért, nyelve, kultúrája és önazonossága megőrzéséért mindennapos küzdelmet folytató néptöredékének, nemzeti kisebbségben élő közösségének legsúlyosabb gondjai a legközvetlenebbül – ám korántsem a puszta demonstrációs és üres szólamok szintjén – szólalnak meg” – összegzi költészetét Bodnár Gyula. S ugyan lakcíme Pozsonyhoz köti, lelkében véglegesen gömöri marad: „ki itt él, szépen éljen//az erdős, tündéri vidéken,//hol a tölgyesben kedves csíz dalol,//karsztvizek törnek elő a föld alól.//Ahol vén szirtek suttognak regét//És mindörökre céltalan a lét.”
