Könyvmoly lévén, külön kedvenceim azok az oldalak az interneten, ahonnan e-könyvek tölthetők le. Most az egyik kedvencemet, az MTDA, azaz „Magyar Társadalomtudományok Digitális Archívuma“ oldalt szeretném bemutatni. A portál létrehozója és mindenese Reisz László.

Kezdjük talán egy bemutatkozással, előbb személyessel, majd az MTDA portáléval…

Dr. Reisz László vagyok, az FSZEK központi könyvtárának szociológiai gyűjteményében dolgozom. Könyvtárostól elvárható módon könyvmoly vagyok, s tudatosan könyvtárosnak készültem. Mondhatni belenőttem a PC-s kultúrába. Viszonylag új szerelmem a számítógép, mely előtt időm jelentős részét töltöm. Ennek tudható be az e-könyvek iránti lelkesedésem is.

Mikor indult el a portál? Milyen megfontolásból?

Az MTDA, mint „Magyar Társadalomtudományok Digitális Archívuma“ 2003 körül indult, abból a megfontolásból, hogy minél több régi (szerzői jogi okokból 1945 előtti kiadású) munka váljon elérhetővé. Megítélésem szerint az annyit hangoztatott esélyegyenlőség, az információszabadság kizárólag a digitalizálással valósítható meg. Ez természetesen az internettel együtt értendő: enélkül az csak egy ígéretes állományvédelmi technika maradna. A projekt önálló portálon 2009 óta működik.

Az ön személyes kezdeményezése ez a projekt, de kap valamiféle támogatást?

A projektet saját költségemen, azaz közalkalmazotti fizetésemből működtetem, „szabadidős elfoglaltságként“ arra senkitől semmiféle támogatást nem kaptam, s nem kapok, és semmiféle intézménnyel, szervezettel nem állok kapcsolatban.

Honnan szerzi be a könyveket, melyeket digitalizál?

Ahol érem. Részben sajátjaim, részben ismerősök kölcsönkönyvei, rendszeresen járok könyvbörzére, illetve könyvtárból. Cinikusan fogalmazva, példaképem a (tolvaj) szarka, de annak 2.0 változataként nekem a könyv csak egy szkennelés erejéig kell…

Hány címből válogathatnak jelenleg a látogatók? Mekkora a látogatottság?

Könyvből valamivel több mint 3000 db, folyóiratból 10 érhető el. Ezek között van a „Huszadik Század“ teljes anyaga, mely önmagában több mint 21 000 oldal. Rendkívül népszerűek a korai magyar feminizmus „zászlóshajójának“ számító „A Nő és a Társadalom“ illetve a „Nő“ című lapok is. Havi szinten 8-11 000 látogatószámról beszélhetünk. Évente 250-300 könyv válik elérhetővé, évek óta sikerül tartanom az 50 000 oldal/év értéket.

Olvasóinkat főleg a Felvidékkel, a volt Csehszlovákiával kapcsolatos könyvek érdeklik. Tudna nekik ilyen könyveket ajánlani?

Bár a könyvek közti keresést megkönnyítendő mintegy 50 témakategória szerint csoportosítva is lehet böngészni, konkrétan ilyen nyilvántartásom nincs. Annyit elmondhatok, hogy önök Románia után a második legaktívabb „használói régiónak“ számítanak. Néhány érdekesség a kínálatból:

Grünwald Béla: A Felvidék
Czambel Samu: A cseh-tót nemzetegység múltja, jelene és jövője. Közművelődési és politikai tanulmány
Steier Lajos 4 könyve.
Masaryk, Tomáš Garrigue 6 könyve.