Pozsonyi magyar ministránsok Molnár Tamás atya vezetésével a római Szent Péter téren (Fotó: Pozsonyi katolikusok, facebook)

A héten zajlott le Rómában a 12. Nemzetközi Ministránstalálkozó. A több ezer fiatal között mintegy száz felvidéki magyar ministráns is részt vett a nagyszabású eseményen. A találkozó az ismerkedést és a katolikus hit megerősítését szolgálta.

„Háromévenként rendezik meg a találkozót, melynek minden esetben Róma ad otthont. A meghitt alkalom fő célja, hogy a világ számtalan pontjáról érkező ministránsok találkozzanak, és az együtt töltött idő alatt megerősödjenek hitükben” – nyilatkozta a Felvidék.ma megkeresésére Molnár Tamás atya, a pozsonyi magyar katolikus hívek lelki vezetője. Hozzátette, a találkozóra két busznyi felvidéki magyar ministráns és lelki vezető érkezett. A pozsonyi csapat Molnár Tamás vezetésével vett részt a nemzetközi rendezvényen.

A Jópásztor Alapítvány és a Pázmaneum Polgári Társulás szervezésében Felvidék négy egyházmegyéjéből mintegy száz ministráns, néhány kispap, két diakónus és öt lelkiatya indult el múlt vasárnap az Örök városba.

„A ministránsok számára pozitív visszajelzés az ilyen találkozó abban, hogy látják, a világ más pontjain vannak olyan fiatalok, akik nem szégyellve hitüket segédkeznek az oltárnál – fogalmazott Tamás atya. A többnapos eseményen a fiatalok megismerkedhettek az eltérő kultúrákkal is, melyeket a hit köt egybe. A Felvidékről a tizenhárom évnél idősebb ministránsok vettek részt az eseményen. A résztvevők között voltak olyanok, akik már több alkalommal is eljutottak a találkozóra, de természetesen sok olyan ministráns is volt, akik első alkalommal jutottak el erre a jelentős nemzetközi eseményre.

Gazdag programmal várták a résztvevőket. Az út során több megállót is beterveztek, melyek szintén a közösségi lét és a hit erősítését szolgálták. Mint Molnár Tamás megemlítette, elsőként Körmenden tartottak szentmisét. Az első olaszországi megálló Páduában volt. Hétfőn a páduai Szent Antal templomban részt vettek a szentmisén. A következő két napban Róma nevezetességeivel ismerkedtek a felvidéki fiatalok.

Csoportkép a Colosseum előtt (Fotó: Pozsonyi katolikusok, facebook)

Kedd este a Szent Péter téren tartották meg a pápai audenciával egybekötött nemzetközi ministránstalálkozót. Az énekes gondolatébresztő előprogramot követően megjelent a Szentatya. Az audenciával kapcsolatban Tamás atya kifejtette: a fiatalok élőben találkozhattak a katolikus egyház fejével. Ferenc pápa megköszönte a ministránsoknak, hogy az egyházat szolgálják, s tovább buzdította őket, hiszen a papok mellett a miséken fontos szerepük van nekik.

Az esemény következő jelentősebb alkalmára szerdán került sor. Ekkor a Loyolai Szent Ignác templomban gyűltek össze a nemzetközi találkozó magyar ajkú ministránsai – folytatta az élménybeszámolót a pozsonyi magyar katolikus hívek vezetője. A Kárpát-medencéből több mint ezerhétszáz magyar fiatal vett részt a Ternyák Csaba egri érsek által főcelebrált szentmisén. Meghitt és örömteli légkörben zajlott le a magyar szentmise és az összejövetel – jegyezte meg az atya.

Természetesen a többnapos esemény a pihenést is szolgálta, kilátogattak többek között az olasz tengerpartra is. A felvidéki csoport szombat hajnalban ért vissza a Felvidékre.

Molnár Tamás atya végezetül kitért a ministráns szolgálat fontosságára, mint hangsúlyozta: „A szolgálatuk akár az új papi illetve szerzetesi hivatás megérlelődéséhez is vezethet, bátran vállalva Isten szolgálatát.”