A címben jelzett összesítés a magyar néptánchagyomány leggazdagabb csoportját foglalja magába. Ebben a besorolásban találhatók a páros táncok – mai nevükön: csárdások – megannyi változata, a kisebb-nagyobb vegyes csoportokban táncolt kör- és csoporttáncok sok-sok fajtája, a más, főleg a nyugati kultúrából átvett társastáncok számos elnépiesedett változata, valamint az egyes szokásokhoz, eseményekhez kapcsolódó csoportos táncos megnyilvánulások.
Mind a régi rétegben, mind az új stílusúak csoportjában bőségesen megtalálhatók a táncok típusai. Az előzőkhöz a régi páros táncok: a dudatánc, a mártogatós, az ugrós, a lippentős, az öreges, stb. Az utóbbihoz pedig a ma már mindenütt csak egyszerűen csárdásnak nevezett páros táncok, valamint egyéb csoporttáncok tartoznak.
A régi réteg táncaira a lassú tempó a jellemző, ez azt jelenti, hogy a tánc lassú és friss része is visszafogottabb az általánosan ismert új stílusú csárdástól. Nálunk a régi réteg táncaihoz, a mátyusföldi (Jóka, Izsa, Zsigárd, Szentpéter, Marcelháza, Tardoskedd, stb.), a csallóközi (Vásárút, Felbár, Vámosfalu, Tejfalu, stb.), az Ipoly és Garam menti (Ipolykér, Ipolyszalka, Ipolypereszlény, Ipolyszakállos, Ipolynyék, Deménd, Kéménd Bény, Bart, stb.) dudatáncok tartoznak.
Kéméndi páros, szlovák FF Miava, (Fotó: Takács András)
A Zoboralján végzett újabb gyűjtések alapján az ottan feltárt páros táncok egy része is ebbe a csoportba sorolható. A dudát, mint tánckísérő zene-eszközt, a zoboralji községekben is kedvelték.
Lényegében a dudatánc az egész közép és nyugati palócság jellegzetes tánca volt, de a páros táncok sorában a Dunán túlon és a Dél-Alföldön is uralkodó típusnak számított. A duda még az uraknál is megjelent, mint tánckísérő eszköz, tánckísérő zeneszerszám.
A Szenc melletti rétei születésű Réthei Prikkel Marián, aki a 1924-ben az első összefoglaló könyvet jelentette meg a „Magyarság táncai” címmel a nemzet táncairól idézi Apor Péternek és Cseri Mihálynak a Metamorphosisban közétett megfigyeléseit Apafi Mihály erdélyi fejedelem táncszeretetével kapcsolatban: „…Láttam mikor a fejedelem táncolt a fejedelemasszonnyal, az urak addig mind felállottak, s valamikor arra fordult a fejedelem, az urak mind fejet hajtottak. Igen kedves muzsikája volt a duda, magyar módon, szép csendesen táncolt, alig láthatta valaki, lábait, mint emeli fel a táncban.”Ugyan csak. Apor írja a magyar nagyurakról: ”…Asztaltól felkelvén, vagy még az asztalnál ülve is, készen volt a hegedű és a duda, ottan-ottan a furulya és a cimbalom is, aztán táncolni kezdettek.”
Huppanós csárdás, Vágsellyén a kerületi versenyen. (Fotó: Takács András)
A mártogatós (Martos, Ipolykér), az ugrós, a lippentős és a hozzájuk hasonlótáncfajták is ( Szilice, Borzova, Berzéte, Lice, Csoltó) és a többi gömöri, nógrádi, honti , stb. falvakban találhatók mozgásukban hasonlóak a dudatánchoz. A nép táncaiban a lassú, széles mozdulatok, az erősen ruganyosan járt lépő és szökdelő motívumok, a mély oldalhajlások, a guggolások, a forgásban a kis időközönkénti, 2-4 ütem után történő irányváltások, a nő kézalatti forgatása, egyik oldalról a másikra dobálása, az egymást elengedve táncolás, a férfi szólóban járt táncának tapssal, illetve csapásolóval díszítése, a tánc közbeni kurjongatás, a nő „mártogatása”, a zenei motívum, illetve a dallam végén a nő magasba emelése, „kidobása”, (a férfi a levegőbe emelt nőt egy-két lépésnyire hátra, magától eldobja, ő pedig tapssal kísért négy lépéssel kis körív mentén megfordul), stb. a leggyakoribb mozgáselemek. A friss részben aztán szűkebbé válnak a mozdulatok, ott már a tempó szabja meg a mozgás kilengésének lehetőségét.
Jól érzékelteti ezt Gvadányi Józsefnek 1763-ból származó, a nép páros táncolását leíró verse:
„… Azért is e táncot frissre fordítottam,
Húzd rá magyarosan, Putyu, kiáltottam:
Ezzel mindnyájunkat úgy megindítottam,
Hogy házam letörik, már attól tartottam.
Lányok magukat, mint a pitle, rázták,
A táncot hol elől, hol meg visszálták,
A dércét a lisztből úgy ki nem szitálták
Ők soha, mint most farokat riszálták.
A legények: üssed, üssed kiáltották,
sarkantyújokat összecsattogtatták.
Magokat a táncban keményen ingatták,
Mint a szél a vitorlát, lányokat forgatták.
Én, hol az egyikét, hol a mást dicsértem,
Amely figurát tett, hogy még tegye: kértem,
Kérésemmel ugyan célomat elértem,
Még jó, szobába is tőlük, hogy megfértem.
Sok legény előttem a lányt fordította,
Szálok kendnek: hozzám e szókat szólotta,
Áltadom szívese, mint másét: mondotta,
Mint a hintó kerék, forog: kiáltotta.”
A Kisbojtár táncosai kéméndi viseletben a nagy körcsárdásban, Východnán a szlov. FF-on. (Fotó: Takács András)
E tánctípus táncai az egész Kárpát-medencében ismertek voltak. Mind fentebb jeleztük, – egyaránt táncolta mind a pórnép, mind az urak. Mozgás formájában a szűkebb mozgás az urak, tágabb a nép táncára volt jellemző. Annak ellenére, hogy a prédikátorok üldözték, átkozták, különösen a páros táncot, – a férfi-nőpárban összefogódzkodva táncolását –„…először, mert Isten tiltja,másodszor mert sok bűnökkel vagyon összekötve, harmadszor mert ördög munkája” a tánc, köztük a páros tánc is egyre nagyobb teret hódított. E kortól kezdve fokozatosa kialakult a páros és csoportos tánc osztályrétegződése: más táncok váltak uralkodóvá a palotákban, és mások a nép körében. Ott a nyugati szalonok közkedvelt táncai terjedtek, itt a maguk alkotta csárdások: párosok és csoporttáncok.
Folytatjuk.
(Takács András, a MMA köztestületi tagja)
