Nyolc oldalon sorolja a Füleki Hírlap szeptemberi száma az elmúlt hetek eseményeit, de már szólnak a legfontosabb októberi rendezvényekről is.  A lap 3 700 példányban minden füleki háztartásba ingyenesen jut el, de elolvasható és letölthető innen is.  

A Füleki Hírlap címlapján képes tudósítást olvashatunk az új játszótér átadásáról, ahogy megtudhatjuk azt is, hogy a városi parkban új tanösvényt is létrehoztak a még 2001-es revitalizáció során elkészült, de azóta kihasználatlanul álló vitrineket felhasználva.

Javában zajlanak az útfelújítások, s végre elkezdődött a fülekpüspöki út újraaszfaltozása is. Tető alá került a füleki vár ágyúbástyája, továbbá megújult az FTC tornaterme. Az önkéntesség napján ismét nyitott napot tartott a Nefelejcs nyugdíjasotthon, országos kézműves kiállítás, valamint Ladóczki Vilmos üvegeiből is tárlat nyílt a füleki várban. Új elektromobilt vásárolt a város, s büszkén jelentik, Micsuda András füleki fotós nyerte az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretén belül meghirdetett nemzetközi fotóversenyt.

Rekordszámú autó és motorkerékpár nevezett be a III. Füleki Veterántalálkozóra. Két szlovák diáklányt fogadtak a Confident Generation csereprogram keretén belül. A városi művelődési központ felújítása miatt Rimaszombatban zajlott az idei Eszterlánc versenyprogramja, míg a Melódia Női Kar a katolikus templomban rendezte meg nemzetközi kórustalálkozójának tizedik évfolyamát.

A sportoldalon elárulják, hogy megújult környezetben kezdhették az új idényt a tekézők, s az FTC legfiatalabb szakosztálya, a kerékpárosok klubja is több komoly sikert ért el az elmúlt hónapokban.