Koszorúzás az aradi vértanúk kivégzésének 168. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen Aradon, a vértanúk emlékére állított Szabadság-szobornál, a nemzeti gyásznapon 2017. október 6-án. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Október első hétvégéjén az 1848/49-es forradalomra és szabadságharcra emlékezünk. 169 évvel ezelőtt, október 6-án végezték ki Arad mellett a szabadságharc 13 honvédtisztjét, Pesten pedig ugyanezen a napon hajtották végre a gróf Batthyány Lajos egykori miniszterelnökre kiszabott halálos ítéletet.

Szombaton a tragikus eseményekre emlékezve reggel 5.08 órától egészen este 21.30-ig a Kossuth Rádióban hallhatnak rövid bejátszásokat a Hangtár extra a 13 vértanúról címmel. Ugyanezen a napon az M5 csatorna 9 órától vetíti a “…legbátrabb fiaim…” – Aradi vértanúk című magyar dokumentumfilmet, melyben néprajzkutatók, történészek, művészettörténészek beszélnek az 1849-es szabadságharc áldozatainak, vértanúinak folklorizálódásáról. Aki lemaradt, másnap, október 7-én a Duna World-ön 14.50-től tekintheti meg az ismétlést.

Szintén szombaton, az M3 műsorán láthatják reggel 9.40 órai kezdettel az Ítélőszék előtt – Magyarország, 1849 című magyar művészeti műsort, majd rögtön utána az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc emlékhelyeiről készült hírműsor kerül adásba. A délután folyamán a Duna Televízióban 15.10-től a Klapka légiót, az M5 csatornán pedig 16.25-től Tőkéczki és Takaró: Történelem és irodalom mindenkinek című műsorában az Október 6. – Arad tanulsága, Arad utóélete című részt nézhetik meg.

A Duna World csatorna október 6-án este 20.00-tól vetíti Az aradi vértanúk emléke/ Nemzetiségek a nemzetért című portréfilmet, amely Czetz Jánost, az 1848/49-es szabadságharc és a korabeli emigráció kimagasló egyéniségét mutatja be. Az M3 szombati kínálatában szerepel még többek között 22.15-től a Szigorú idők című 1988-as magyar tévéjáték, amelynek főszereplője a nőnevelés egyik magyarországi úttörője, Teleki Blanka, aki a szabadságharc bukása után részt vett a forradalmárok rejtegetésében.

A történelem másik időszakára fókuszál vasárnap 21.35-től A szigetvári vértanúk című magyar tévéfilm az M3 csatornán Tordy Géza főszereplésével, akinek több filmje is látható lesz a hétvégén, mint a Tizennégy vértanú szombaton 19.35-től, illetve vasárnap 19.50-től a Fűre lépni szabad.

Az On the Spot dokumentumfilm sorozat e heti részében a jelen egyik kiemelkedő színházi és irodalmi alakjának történetét ismerhetik meg szombaton 22.55-től a Duna Televízión. Visky András erdélyi drámaíró kétéves volt, amikor református lelkész édesapját börtönbe zárták, édesanyját pedig hét gyermekével együtt kitelepítették. A műsorból kiderül, vajon lehet-e egy ilyen kezdetek után teljes életet élni?

Műsorainkat az interneten keresztül is követhetik, illetve korlátozott ideig visszanézhetőek a https://www.mediaklikk.hu/ oldalon.