Garamszentkereszt - STK Somorja (Fotó: STK Somorja, facebook)

Úgy látszik, a csallóközi kék-fehéreknek mindenképpen vereséget kellett szenvedniük a Garam mentén, hiszen a hazai csapat 11+1 játékossal harcolt a somorjaiak ellen. És a plusz egy játékos ezúttal nem a hazai publikum volt, hanem a „hazai” játékvezető.

Az STK Somorja csapata így a II. liga 15. fordulójában vereséget szenvedett Garamszentkereszten.

A meccs egyébként élvezetesre sikeredett, mindkét csapat igyekezett sok támadást vezetni, ennek ellenére a hazaiak tettek szert előnyre, de a vendégektől Márió Almaský még az első félidőben kiegyenlített. A fordulás után aztán picit óvatosabbak lettek a somorjaiak, ami azt is jelentette egyben, hogy okosan játszottak, ráadásul két helyzetet is elpuskáztak. Aztán jött a rendes játékidő utolsó érdekes tíz perce… Először Peu-t állították ki, majd pár perc múlva a hazai Noskó is piros lapot érdemelt volna, de egy brutális belépő után mindenki meglepetésére csak sárgát kapott.

A játékvezetők a lapok kiosztásakor bizony nem mértek egyenlő mércével. S ha ez még nem lett volna elég, akkor jött az utolsó perc, mely azzal kezdődött, hogy a főbíró elengedett egy egyméteres lesállást. Az abból vezetett hazai akcióból pedig vendégszabálytalanság, hazai büntető és hazai gól lett. És mivel már alig volt hátra idő, győztes.

A somorjaiak a pontjaikat már nem kapják vissza, de nagyon várják a bírói testület döntését a szombati játékvezetők teljesítménye után.

Garamszentkereszt – STK Somorja 2:1 (1:1)

Góllövők: 20.Pavúk, 90.Frimmel (11 m) – 33.Almaský

Sárga: Jacko, Nosko – Peu, Štrbák, Pončák, Knotek

Piros: 81.Peu

Játékvezető: Horváth

Nézőszám: 927

STK Somorja: Rožník – Mjarič – Bjekič, Štrbák, Pončák, Fuják – Šmehyl, Knotek, Pato – Pančík (86.Mezovský), Peu, Almaský (76.Hruška)

(samorin.sk/Felvidék.ma)