Solymár Online

A bürokratikus terhek csökkentése érdekében január elsejétől a magánszemélyeknek és vállalkozóknak már nem kell beszerezniük a közigazgatási szervek számára a feddhetetlenségi igazolást, büntetlen előéletükről ezután ugyanis az állami szervek elektronikus úton maguk győződnek majd meg.

Mint ahogy arról az ezzel kapcsolatban tartott sajtótájékoztatón Richard Raši, beruházásokért és informatizációért felelős miniszterelnök-helyettes beszámolt,

ez az intézkedés kapcsolódik azon korábbi intézkedésekhez, miszerint immár nem kell igazolásokat beszerezni a vállalkozói és kereskedelmi nyilvántartásból, az ingatlan-nyilvántartásból, valamint a kataszteri térképről.

„Ezeket az igazolásokat és kivonatokat a közigazgatási szervek szükség esetén maguk szerzik be” – közölte, hozzátéve, hogy az állami szervek rákapcsolódnak az integrációs felületre, ahonnan beszerzik a szükséges információkat. Ugyanez vonatkozik a városokra és a falvakra is.

Raši szerint ez az intézkedés időt takarít meg, méghozzá nem is keveset, szerinte közel 620 ezer órát, melyet a polgárok a szükséges iratok és igazolások beszerzésével töltenének, nem beszélve az anyagi megtakarításokról. „Egy év alatt ez több mint 10 millió eurót jelent, de lehet, hogy 13 milliót is” – hangsúlyozta, hozzáfűzve, hogy a feddhetetlenségi igazolásért a múltban 4-5 eurót kellett fizetni.

Ezek adataihoz Raši szerint kizárólag az arra jogosult intézmények és azok megbízott alkalmazottai juthatnak, akiknek erre pontosan körülhatárolt törvényes joguk van.

A feddhetetlenségi igazolás kiadásának kezdeményezését nyilvántartják és archiválják majd, hogy elejét vegyék a bizalmas adatokkal való visszaélésnek.

A Legfőbb Ügyészség büntetés-nyilvántartásának igazgatója, Ján Stanko szerint tavaly több mint 712 ezer kérvényt intéztek. Hozzátette, hogy elektronikus úton csak a közigazgatási szervek nyerhetnek bepillantást a büntetés-nyilvántartás adataiba és szerezhetnek információkat, amelyeknek joguk és kötelességük feddhetetlenségi igazolást kérni az állások betöltésére jelentkezőkről, vagy a különböző támogatásokért folyamodókról. De ha például egy vállalkozó szeretne ilyen információt szerezi, neki nincs lehetősége elektronikus úton hozzájutni. Mint mondta, ha a jövőben erre vonatkozóan találnának törvényes, tiszta megoldást, ilyen kérelmező is hozzájuthatna ezekhez az információkhoz.

„Ez egyelőre épp azért nem lehetséges, mert a legbizalmasabb adatokról van szó, melyekkel az állam a polgáraival kapcsolatban rendelkezik” – hangsúlyozta Raši. Mint a továbbiakban elmondta még, idén tervezik bevezetni az iskolalátogatási igazolások, az adóhátralékokra, valamint az egészségügyi és társadalombiztosítási járulékfizetési hátralékokra vonatkozó igazolások elektronikus formáját.

(Pravda/Felvidék.ma)