Rétvári Bence, az emberi erőforrások minisztériumának parlamenti államtitkára, archívum (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Nemzeti alapú, a nemzet érdekeit minden más elé helyező politikára van szükség, nem pedig olyan nemzetközi ideológiák támogatására, mint a kommunizmus, a nácizmus vagy a globalizmus – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára egy csütörtöki budapesti rendezvényen.

Rétvári Bence a Konrad Adenauer Alapítvány, a Kommunizmus Bűnei Alapítvány és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága által szervezett, a Tanácsköztársaságról szóló konferencián párhuzamot vont a száz évvel ezelőtt történtek és a mai politikai helyzet között, és a balközép és a jobbközép pártok történelmi felelősségére hívta fel a figyelmet. Szerinte ezeknek a politikai erőknek el kell dönteniük, mi a fontosabb a számukra: a polgári demokratikus gondolkodás megvédése, vagy az, hogy a hatalomért képesek szélsőségesekkel egyezkedni.

Felidézte, voltak szociáldemokraták, akik az első és a második világháború után kiegyeztek a kommunistákkal és ezzel hatalomra segítették őket.

Az államtitkár megdöbbentőnek nevezte, hogy politikai szereplők, akik korábban a kommunista rendszer bűneit próbálták letagadni vagy relativizálni, az utóbbi időben a náci eszmék mai politikai követőivel toleránsak.

Szerinte a szélsőségekre „kikacsintgatók”, ha kell, „kádári nosztalgiával” próbálják meg relativizálni 40 év kommunista diktatúra bűncselekményeit, és azokkal a politikai erőkkel is összeállnának, akik korábban „kicsit rasszista, kicsit antiszemita retorikával igyekeztek a politika világába betörni”.

A polgári, középpárti gondolkodás minden szélsőséget egyformán visszautasít, és van olyan gondolkodás, melynek számára ez nem jelent akadályt.

Hozzátette: ez utóbbi az, ami Magyarország számára már két tragédiát is okozott, a Tanácsköztársaságot és a 40 év kommunizmust.

Rétvári Bence arra hívta fel a figyelmet, hogy a kommunizmus és a nácizmus is meg akarta változtatni az emberek gondolkodását a hagyományos értékekről, és szerinte ma a globalizmus is hasonló veszélyt rejt.

Vannak olyan alapértékek, amelyek Európa, és benne Magyarország számára évszázadokon keresztül biztos alapot jelentettek; ezek a nemzet, a hit és a család – mondta. Utóbbira utalva úgy fogalmazott: minden nemzetközi beavatkozás, ami lehet akár „nemzetközi bíróság, bizottság, nyomásgyakorlás, elvárás, norma, elemzők jelentése, monitoring bizottság vizsgálata”, ami a család hagyományos és természetes fogalmát próbálná átírni, számunkra nem elfogadható – szögezte le.

Frank Spengler, a Konrad Adenauer Alapítvány magyarországi képviseletének vezetője a Tanácsköztársaságot a 20. századi kommunista hatalomgyakorlás első brutális megjelenésének nevezte. Felidézte, hogy az embertelen eszme mind Magyarországon, mind pedig Németországban az első világháború utáni zűrzavaros időkben tűnt fel.

Szerinte a Tanácsköztársaság 133 napjáról folytatott vita aktualitását jelzi az is, hogy feléledt a párbeszéd a korszak áldozataira emlékező Kossuth téri emlékmű újraállításáról.

(MTI)