A kiállítás fotóinak szerzői, kurátora és szervezői (Fotó: Árva Péter/Felvidék.ma)

Péntek este Galántán is megnyitották a Szülőföld című fotókiállítást, melynek első bemutatója 2018 októberében a brüsszeli Európai Parlament épületében volt Csáky Pál EP-képviselő szervezésében.

Az amatőr fényképészek fotóiból készült kiállítás megnyitóján Peczár Károly üdvözölte a résztvevőket, és visszatekintett a brüsszeli bemutató részleteire. Köszönetét fejezte ki a galántai kiállításnak otthont adó Hotel City vezetőjének, Ondrej Dankónak, valamint az első kiállítás ötletgazdájának és megvalósítójának, Csáky Pálnak, aki a brüsszeli megnyitón a következő szavakkal ajánlotta a fényképek megtekintését a közönségnek: „Megmutatjuk magunkat, kitárjuk a lelkünket, az otthon üzenetét és az otthon hangját”.

Keppert József, a kiállítás kurátora (fotó: Sz.M./ Felvidék.ma)

A fényképek szerzőit Keppert József, a galántai fotóklub tiszteletbeli elnöke mutatta be, és szólt a fényképészet azon jelentőségéről is, melyet hagyományaink ápolásában tölt be. A kiállításon mind a nyolc szerző – nevezetesen Duray Zoltán, Horesnyík Ervin, Horváth Károly, Mészáros Lajos, Oriskó Norbert, Peczár Károly, Szemán Viktor, Torma Szabina – három fényképpel vett részt.

A Magyar Közösség Pártja az elmúlt években több fotóversenyt is hirdetett, az ezekre beküldött fotók közül is néhány része lett a Szülőföld című kiállításnak.

A képek szerzői között van portálunk munkatársa, Oriskó Norbert is. „A Csáky Pál által felkínált lehetőségre úgy tekintettem, hogy szülőföldünk két – általam legszebbnek tartott – régióját és legnagyobb költőnket „viszem” az Európai Parlamentbe. Így került oda a Csallóköz és a Mátyusföld egy-egy darabja, valamint Petőfi Sándor pozsonyi szobra. Kiváló fotósokat ismertem meg ezen a kiállításon, külön köszönetemet fejezem ki Mészáros Lajos lévai fotósnak (neki egyébként több kiállítása is volt már) útmutatásaiért, jó tanácsaiért” – mondta.

Oriskó Norbert és a pozsonyi Petőfi-szobor fotója (fotó: Sz.M./ Felvidék.ma)

A galántai kiállítás három hétig tekinthető meg a galántai Hotel City (Vajanský u. 869/10) kiállítótermében.