Kezdődik az adogatás (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Ma van az asztalitenisz világnapja. Próbáld ki velünk címmel a világnap alkalmából az asztaliteniszt népszerűsítő sportrendezvényre került sor az ipolysági Pongrácz Lajos Alapiskola tornatermében.

A délelőtt folyamán a helyi iskolák tanulói kipróbálhatták a sportjátékot. Mások mellett Gáspár Lászlóval, az athéni paralimpia aranyérmes asztaliteniszezőjével is játszhattak.

„Idén először rendeztük meg a világnap alkalmából az asztaliteniszt népszerűsítő rendezvényt. Több évtizeden át versenyszerűen űztem ezt a sportot, így fontosnak tartottam az esemény megszervezését” – nyilatkozta a Felvidék.ma kérdésére Bóna Zsolt, a Pongrácz Lajos Alapiskola pár hónappal ezelőtt kinevezett igazgatója.

A Próbáld ki velünk rendezvény célja a térségben is jelentős múltra visszatekintő sportág bemutatása, ezzel is motiválva a mai fiatalokat az asztalitenisz iránt

– tette hozzá az igazgató.

Révész Ferenc, Štefan Gregor, Székely Rudolf, Gáspár László, Bóna Zsolt (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A tervek között szerepel egy asztalitenisz-szakkör létrehozása, ahol akár versenyszerűen is sportolhatnak az iskola tanulói. A szakkört a következő iskolaévtől indítják el Gáspár László vezetése alatt.

Az iskola jelenleg is rendelkezik több pingpongasztallal, melyet az óraközi szünetekben, reggel a tanítás kezdete előtt, illetve az utolsó óra után használhatnak a tanulók. „Örömmel tapasztaljuk, hogy a gyerekeket érdekli, ugyanakkor megfelelő a feszültség oldására is. Ebből is kiindulva kezdeményeztük a szakkör indítását” – magyarázta Bóna Zsolt.

Mint elmondta: serdülőként a húgával együtt ismerkedtek meg az asztalitenisszel, s általa hasznosan töltötték a szabadidejüket.

Asztalitenisz Gáspár Lászlóval (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A rendezvényen jelen volt Székely Rudolf asztaliteniszező és Gáspár László paralimpiai bajnok asztaliteniszező, akik nem csupán játszottak a fiatalokkal, hanem beszélgettek is velük. Gáspár László röviden felvázolta pályafutását. Megemlítette, négy paralimpián vett részt asztaliteniszezőként. Atalanta, Sydney, Athén és Peking voltak a jelentős állomások. Összesen hat érmet szerzet, Athénban aranyérmes lett. „Az asztalitenisz mesteri szinten is sokáig űzhető sport. Mivel egyéni játék, itt önmagadért vagy felelős” – hangsúlyozta a beszélgetés során.

A Lévai járásnak gazdag asztalitenisz-múltja van

A Léván élő Székely Rudolf a nemrég megjelent Táncom a pingponglabdával című kötetet mutatta be. A tavaly kiadott könyv a Lévai járás asztalitenisz-egyesületeinek és versenyeinek a történetét mutatja be, ismertetve a játékosok névsorát, valamint az egyes versenyek pontos adatait. „Az asztalitenisz erőt adott az élethez, barátokat szereztem általa. Kölcsönös megismerés és segítségnyújtás is kapcsolódik az asztaliteniszhez” – fogalmazott Székely Rudolf.

Körverseny (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A könyv kapcsán megjegyezte: fiatal kora óta különféle módon írt az asztaliteniszről. Cikkek mellett elsőként a lévai csapat krónikáját szerette volna megírni. Így derült ki, hogy a városban több évtizede sikeresen működik a csapat, s Szlovák Nemzeti Ligát játszott több egykori tagjuk. A lévai pingpongcsapat 1926-ban alakult. A járásban még Tolmácson, Zselízen és Ipolyságon is jelentős asztalitenisz-csapat működött, s kiváló eredményeket értek el az egyes sportolók.  A múlt mellett nem elhanyagolható a jelen sem. Több sportegyesületen belül működik asztalitenisz-szakosztály, valamint csapat.

Megjegyezte: húsz év kutatásának eredménye a könyv, ám még így sem teljes.

A pingpong egy gyönyörű játék, melyben az ember meg tudja mutatni, mi rejlik benne. Nem lehet abbahagyni. Aki egyszer kipróbálta, vissza-visszatér hozzá

– vallott Székely Rudolf.

A paralimpiai érmekkel (Fotó: Pásztor Péter/Fevidék.ma)

Az asztalitenisz nagy múltra tekint vissza, ugyanakkor a pontos szabályzatát csupán a huszadik század elején fektették le. Az egyesített szabályok alapján 1926-ban szervezték meg az első  világbajnokságot.

A világnapot a Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség kezdeményezésére 2014 decemberében hirdették meg. 2015. április 6-án világszerte mintegy félszáz ország csatlakozott a kezdeményezéshez és szervezett asztalitenisz-versenyt a legkülönfélébb helyszíneken.